Erdélyi József: Illés szekere

Jön a holló: hozza a kenyeret…
Ha nem csurran: cseppen rá az olaj,
s él a próféta! Elizeus küldi
a hollót, s ha elapad, újratölti
az olajoskorsót mindig. Sebaj!
Él az üldözött, a bujdosó Illés;
él és remél, és vár! Elizeus
várja sorát, amíg palástomat
vállára nem adom, s áldásomat
kopasz fejére… Rá vár az a juss…
Szántson addig tizenkét pár ökrével,
s küldjön mindennap új s új kenyeret
a szegény özvegyasszonynak Illésért,
él ki Izráel egyesüléséért;
addig… „Úgy szegelet, ahogy lehet!”

Tudom, hogy egyszer megfizetek érte,
Izráel legszegényebb s hűbb fia:
égbe ragad valahol a Jordán
kies-csererdős-madárdalos partján
egy kétlovas szekér, tüzes igaz;
s hogy – nem ló lesz a ló, s az a szekér
nem szekér, hanem én magam leszek…
Elizeus két medvéje a ló,
az lesz majd az én véremet kiontó…
Keresnek, s nem találnak. Elveszek.
Készül az ötven fiatal próféta
keresni: hátha letett a szekér?…
De szól mesterük: ha él, visszatér,
s hogy ne törődjenek többé velem.

Sebaj: csak folyjon tovább, mint a Jordán,
amit kezdtem, s amit Jeroboám
keze széttépett!… Egy legyen Izráel!
Ne uralkodjon Ákháb és Jezábel:
legyen a nép egy pásztor s egy karám…
Sebaj: mentse magát Elizeus:
eltűnésem felől költsön mesét;
higgyék el a hollók és hadd hirdessék –
nevemre az is csak örök dicsőség, –
hogy élve még megnyílt nekem az ég.
Így fizetek a nyolcszáz Bál-próféta
kiontott véréért, melytől véres lett
a Kison-patak vize – ó, mert Jahve
irgalmas!… Engem széttéphet két medve -
egy lesz Izráel, nem két ország s nemzet.

1976