Balla Ignác: Találkozás a mélységben

Opálos, foszló testű medúzák közt,
A tengermély villódzó bozótjában,
Nagy, véres karú csillagok keringnek
S bíbor lombú pálmák hajlongnak lágyan.

Az óriás kék szemfödő alatt, lent,
Pihen, pihen a Halál nagy hajója.
S tépett, szakadt, vérrozsdás csonka ormán
Az őrszem fáradt, néma léptét rója.

Nem reng, dobog, alatta a fedélzet,
Örök a csend e fénylő mélységekben.
Akik fölött szótlan, meredten posztol –
Megtört szemük többé már meg se rebben.

Ki jön ma sorra? Ki jön megpihenni?
Vihar zúg fönt, – az emberélet olcsó.
…S egyszerre kettéválik a zöld vízfal
S alászáll rengve az acélkoporsó.

Harcok hajója az örök békébe,
Csak száll alá, keringve, bukdácsolva.
S fedélzetén ott állnak mind a hősök,
Fakó arccal, némán, ünneplő sorba.

S a néma őrszem a Halál hajóján
Haptákba áll, sapkáját meglóbálja
S köszönti a tengermély új lakóit,
Hurrát kiáltva szótlanul a szája.

Hullámok zúgják a gyászdalt fölöttük,
Ők még fölnéznek megtört szemeikkel.
…És a Halál horpadt hajóján lassan
A zászló most félárbocra kúszik fel…