Prohászka Ottokár: Krisztus leigázta a rosszat

A hit Istent minden dolgok eredetének és okának mondja. Isten teremtette a világot, Ő gondolta el és hívta életre mindazt, ami van. Emiatt a rossznak helyes beállítása a meglevő dolgok közé ősidőktől fogva probléma. A hit megtiltja, hogy e problémát a rossznak, mint ősprincípiumnak elfogadásával tegyük el láb alól. Az értelem is tarthatatlannak látja ezt a megoldást. Viszont a világon ténylegesen fennáll a rossz s az ember, ha nem is önként, mégis vagy ösztönösen, vagy öntudatlanul beleütközik. Ha az ember homlokára töviskoszorút fon, szeméből könnyeket sajtol a gonoszság, feltolul ajkán a kérdés: Uram, Te vagy az örökös, a végnélküli jóság, a szeretet, nézd e fájdalmat, e szenvedést. Megengedheted?

    Az ilyen kérdéssel Jézushoz, a „fájdalmak emberéhez” kell lépnünk, hozzá, aki legmélyebben megismerte a szenvedést, s aki a kereszten legyőzte a gonosz hatalmát. Az Úr pedig Szívére mutat és kijelenti, hogy a rossz csak addig lehet kedvetlenségünkre, míg fel nem ismertük, hogyan múlta felül azt győzedelmesen a jó; hogyan szorította a rosszat a világmindenségnek alárendelt tényezőjévé, melynek végeredményében a jót kell szolgálnia és az isteni szeretet és bölcsesség terveinek megvalósításán kell dolgoznia.

    A rossz csak addig lehet kedvetlenségünkre, míg azt tévesen győző hatalomnak nézzük. Ha mint ilyet állítjuk szembe a végtelen jó Istennel, ez megzavar. Jézus Szíve azonban megadja nekünk a legszemléletesebb tanítást arról, hogyan győzi le a jó a rosszat még ott is, ahol a rossz győzedelmeskedni látszik. Jézus Szíve megtanít rá, hogy a fájdalmat, a szenvedést a szeretet szellemében fogadjuk, s a gonoszsággal szeretetet állítsunk szembe. Tanítja az Istenből élő és belőle erőt, örömöt merítő léleknek törhetetlenségét. Tanít kitartás és ellenállást a rossz környezetnek enerváló, romboló befolyásaival szemben. Tanít félretenni minden összetűzést, minden keserűséget, a panaszszót kimondatlanul hagyni, vigasztalást Istennél, a szenteknél, imában keresni.

1940