Németh László: Magyar radikalizmus (2. rész)

    De a magyar radikalizmus nemcsak társadalomszabó és –foltozó mozgalom. Nemhiába voltak írók a forrásai, tudja, hogy a népek nem társadalmakban, hanem kultúrákban élnek, s a társadalomszervezés csak egy része lehet a kultúraszervezésnek. A cél nemcsak a javak igazságosabb elosztása, hanem egy új, emberségesebb lakás, testi és lelki lakás az egész nemzetnek. A jó lakásnak pedig az a legfőbb tulajdonsága, hogy önmagára, a legszebb pillanataira, legnemesebb hajlandóságaira emlékezteti az embert; belőle épül szinte, és az ő továbbépüléséhez ad keretet. A magyar nép természete, legjobb órái, legigazabb hajlamai azonban hol találhatók meg? A régi magyarság emlékeiben, néhány nagy írónkban, muzsikusunkban s a magyar nép épebb szigeteiben. A nagy új, közös szállás fölépítésénél ezeket fölhasználni úgy, ahogy egy Bartók vagy Kodály a nép énekéből csinált a nemzetnek éneket: ez az, amiben azok is egyetértünk, akik társadalmi kérdésekben itt-ott különbözünk.

    Vannak, akik talán őszintén hiszik, hogy népiségünkben elmerülni s az emberiségben kitárulni összeférhetetlen dolog. Holott nemcsak hogy nem összeférhetetlen, hanem azonos. Mennél mélyebben vagyok magyar, annál igazabban vagyok ember. A legfranciább franciák, a legnémetebb németek, a legoroszabb oroszok voltak azok, akik az egész emberiségnek is mondtak valamit. A magyar radikalizmus, miközben népünk jellegéből többet értett meg s fejezett ki, mint előtte bármely magyar mozgalom, az emberiség számára is komolyabb szót formál. Azt hiszem, nem lehet sovinizmusban elmarasztalni. A magyar szellem ma mégis olyasféle szememben, mint egy nagy költő, aki ma még a vidéki ismeretlenségben él, de áttörő verseit megírta már, s most sértett és lázas öntudattal olvasgatja fővárosi folyóiratokban a zengő, divatos poétákat. Nem hiszem, hogy Európa akármelyik irodalma több jelentős művel állana gyümölcsben, mint a mienk. Igenis, az orosz utódjának érezem, hiába cenzúrázták ezt ki minap egyik tanulmányomból. S egy késlekedésünkre visszapillantó kor szeme előtt is merem állítani, hogy amit politikai és társadalmi eszmékben adtunk, magasan fölötte állt annak, amit ide Európa bármely részéből behozhattak. Nem volt talán még irány, mely a maga nemzetiségének a kibontását a mások tiszteletével, a tömbegek jogait a minőség uralmával oly nemesen és magasrendűen egyeztette volna, mint ez. S ha ma ezt idebenn is kevesen tudják, egykor más népek is tudni fogják. Az a felelősség, amelyet itt mi előbb a Duna-népekért, majd Kelet népeiért, Európa népeiért hordtunk, hordunk és hordani fogunk, eredményeiben lehet szánalmas dolog, de amivé lettünk alatta: az ritka és példaadó.

    Magyar nézőpont, társadalmi fölszabadítás, új mélymagyar kultúra, európai küldetés: ezek azok a vonások, melyeket Zilahy Károlytól Vers Péterig vagy Erdélyi Józsefig a magyar radikalizmus minden nagy képviselőjében megtalálunk. Mi volt az oka, hogy ez az eszmei egység, mely a veszekedő írókat olyan erősen fogta, a nemzetre nem tudott kiterjedni? Csak az idő nem volt meg hozzá? Vagy Európa szuggerált sokfelől és túlságosan? Vagy a nemzet összetételében volt a hiba? A legfontosabb helyeken ültek süket szívek, akiknek származás a nevelés lehetetlenné tette, hogy magyar dolgokra visszhangozzanak? 1934–35-ben volt néhány hónap, amikor azt hittük, na, most harapódzik át az apostolok tüze a nemzetre. Az írók látszólag egy nyájban, az országban megindult a gondolkozás jégzajlása, az ország első államférfia, a miniszterelnök jelszavainkkal üti ki ellenfeleit. Sokan aránytalannak találták azt a szenvedést, mellyel én ennek a nagy alkalomnak az elpukkantását szenvedtem és eljajgattam. De minél többet gondolok vissza rá, annál nagyobbnak érzem a szerencsétlenséget, hogy ami a szellemben már akkor kész volt, a társadalomba vérré nem lehetett. Ha a Gömbös Gyula helyén akkor egy egészségesebb, bátrabb és eszesebb ember áll, a mostani próba egész más magyar nemzetet talál itt. Sajnos, ezt a második burkot, mely a szellem és az élet közt feszül, nem sikerült senkinek áttörni. A Válaszban, Márciusi Frontban tovább küszködő írók lassan szétszóródtak, egyesek a vádlottak padjára kerültek, másokat a könyvkapitalizmus tett hidegre. A magyar radikalizmus visszahúzódott a könyvekbe, kis ifjúsági csoportokba, éneklő körökbe, egy eltaposott szekta tüntetéseibe.

    Hogy ez milyen kár volt: ma érezzük a legjobban. Mennyire más helyzetérzéssel vészeli át ezeket az időket a magyarság, ha az, ami íróit annyira köti, hogy marakodni is csak egyetértésben tudnak, az egész nemzet lelkén lesz széthullást megakasztó gúzs. Mert egy ilyen, sok agyban kiforrott eszmének egész világos parancsai vannak minden helyzetre. Egyikünk-másikunk gyengesége elcsellenghet tőle: a közösségben, amely szerinte akar élni, mindig többséget kapnak, akik megértik, s úgy lépnek. A mai parancs például ugyanaz, ami volt egész más európai konstellációk idején: alkalmazkodni, amennyire muszáj, s csinálni tovább a magunk magyar ügyét, amennyire lehet. Sorsunkat, igaz, hogy nagy részben az európai helyzet vagy inkább végzet szabja meg, de mi ez alatt a végzet alatt is megtarthatjuk régi szempontjainkat és előítéleteinket. Folytathatjuk a Habsburg-romok eltakarítását, annál inkább, mert azt a környező Európában semmi sem védi. Rohamosabban építkezhetünk belé népünk és múltunk lelkébe, hisz mindenki érti, hogy erre már csak mint védő csonthéjra is szükségünk lehet. A nagy általános emberi felelősséget is tovább melengethetjük magunkban, mint egy titkos bennünk áttelelő küldetést, amelynek még megjön a tavasza. s mit látunk ehelyett? Azt, hogy esik széjjel az az Izrael, amely prófétáit még csak meg sem ölte és meg sem kövezte, hanem a pincébe zárta.

    Mindenki tudja, hogy Magyarországon ma három nagy tábor, hatalmasság van: az egyik (no, hogy nevezzem elég óvatosan) a legitimista, a másik a kormányé, a harmadik a nyilas mozgalom. Hogy újságokban beszéljek: a Magyar Nemzet, a Magyarország és a Magyarság tábora. Hadd írom le ezeket, amennyire lehet. Nem mint politikus, hanem mint természetbúvár. E három irány közül az első sohasem lehetett volna az, ami, ha a két zsidótörvény össze nem kovácsolja, vagy mondjuk plasztikusabban: össze nem ragasztja. A zsidókérdés ma világkérdés, az egész világ oldja meg. A mi zsidóink is az egész világhoz fellebbeztek, a felajánlott helyi megoldást elhárítva. De talán mégsem fölösleges most elmondani, hogy mi volt az, amivel ők nem álltak szóba, s amit mi, írók ma is szívünk szerinti megoldásnak tartunk. A mi javaslatunk két részből állt: a nagy ipari üzemek és bankok nacionalizálása; emberiesség a kis zsidókkal. Ha ezt csinálják meg: a zsidók jelentősége annyira csökken a gazdaságban és szellemben, amennyi a zsidótörvény előtt volt a köztisztviselői karban. S mit csinált a két zsidótörvény? Kiszóratott egy csomó kis- és középzsidót, s bepumpált a helyébe egy csomó keresztényt; a tőke azonban megmaradt azoknak a halálra sértett embereknek a kezében, akikében odáig volt. Márpedig egy ember s különösen a nagy állású ember onnan kapja a jellemét, ahonnan a fizetését. Mi tehát, kinyomva a szidókat, akik mások, mint zsidók, úgysem lehetnek, legfeljebb hangosabb zsidók, zsidóvá tettük a keresztény középosztály elég jelentős részét. Természetes, hogy a tőke onnan választ, ahonnan legtöbb megértést remélhet. A zsidóság így a zsidótörvényben, akarata ellenére is, pompás eszközt kapott, hogy mindazt, ami a nemzetben hozzá húz, de talán nem is húz hozzá, csak az érdekét, a félelmét vagy ellenszenvét osztja, megszervezze. Tudják, kik ragadtak be ebbe a keretbe. Körülbelül az, amit mint Habsburg-romot írtunk le, de igen sok író, művész s tudományosságunk igen nagy része. Ezek természetesen mindannak az ellenkezőjét csinálják, amit a magyar radikalizmus követel. A nézőpontjuk nem magyar, a szükséges reformok helyett egy bizonyos királyfiról álmodoznak, a magyarságot és a humanizmust pedig kendőzőszerül használják.

    A kormánynak megvan az az érdeme, hogy a magyar népet ezen a másfél éven sértetlen átvitte, s a régi erdélyi politika bölcsességével állt ott, ahol az előbbi párt hisztériája kockáztatott és vesztett volna. Ezzel azonban érdemei fölsorolását körülbelül be is fejeztük. Azt a makacsságot, amellyel nem adott, s még a színét is kerüli, hogy adni akar, mással meg sem tudom magyarázni, mint egy kicsiny réteg szűkkeblűségével. Ha valamikor, az idén nyáron neki kellett volna indulni annak, amire oly rég s oly óvatosan célozgatnak. Ha volt is ellene államérv, mellette sokkal, de sokkal több lélektani érv volt. Azzal, hogy nem várhatjuk tőle, amiről most tudja, hogy most meg lehet kapni: igen veszedelmes helyzetbe hozta magát s az országot. Ha így megy, lassan üres héj lesz, melyből minden tartalom elszivárgott, s hogy a nyomásnak ellenállhasson, mindinkább azokra kell támaszkodnia, akiknek a befolyása a magyar népre bármely pillanatban szükségtelen katasztrófát zúdíthat.

    Utolsóul hagytam a nyilas mozgalmat. Kétségtelen, hogy ma ennek a vitorláiban van az a szél vagy egy része a szélnek, amelyet mi akartunk a magyar társadalomból fölkavarni. Nekünk, magyar íróknak nem kis fájdalom ez. Egész dandárja járt ezen a földön az elsőrangú szellemeknek, s azoknak a könnyéből, véréből nem lett mozgalom. Aztán néhányan elolvastak egy-két külföldi könyvet, röpiratot, s abból az lett. Ne keressük az okát: mondjuk, hogy a korszellem akarta így. Mi szívesen megbocsátanók ezt is a korszellemnek, ha azt látjuk, hogy ez a nemzeti mozgalom, amely nemzetiségben mindnyájunkat túl kellene licitálnia, legalább pótolni iparkodik a mulasztást, s igazodik ahhoz, amit ez a nemzet legjobb fiain át magából kiérlelt. Még nyoma sem volt a nyilas pártnak, amikor mi az akkori jobbon és balon túl a harmadik oldalt meghirdettük. Sajnos, halvány jelét sem látjuk, hogy ők ebbe a harmadik oldalba bele tudnának nőni. Pedig rossz elgondolni is, hová jutnak, ha a nemzettel másféle frigyet kötnek, mint idáig. Minap olvastam a Magyarságban egy cikket, amely olyanféle tisztogatást követelt a magyar képzőművészetben, mintha valaki az összes, Ady után jött írókat ki akarná a magyar életből tisztogatni. Megjelenhetne-e egy ilyen cikk, mondjuk, a Magyar Életben? Nem azt jelenti ez, hogy a forradalmak leplében itt a reakcióra fognak rálicitálni? Itt volt egy kész vezetőgárda, egy nagy magyar mozgalom számára, s nem jött meg hozzá a tömeg. Most itt vannak a tömege, s dilettánsok a vezetői. Nem olyan fátum ez, amelyen egy nemzet elpusztulhat?

    A hallgató azt kérdi: ha így van, mit tehetünk? Én csak azt tudom megmondani neki, hogy én mit teszek. Öt éve, amikor Gömbös meghalt, s mellemen a betegség első harkálykoppintásait megkaptam: azt hittem, örökre abbahagyhatom a politikát. Regényeket, drámákat akartam írni, a művek burkában tenni el a jövőnek szenvedésünket. Amikor ez a nagy népomlás megindult, még mindig csak arra gondoltam, hogy a magyarság kohézióját, amennyire tudom, fokozzam. Ezért írtam a Kisebbségben-t és utódait. Most sem állok elő semmiféle pártpolitikai tervvel, bár én is szeretek szépeket álmodni. Nem bánnám, ha az Ady lábszárcsontjával úgy el tudnám varázsolni a nyilasságot, hogy annak az ideológiai tanfolyamán Bornemissza Pétert olvashatnák, s Veres Pétert kiáltanák ki országos vezérnek, mint akit nép és természet jogán én is el tudok ismerni annak. Minthogy azonban ilyen varázserő nincsen a kezemben, megelégszem azzal, hogy a magyar radikalizmus útjelző tábláját 1940 őszén s minden tavaszon és őszön, amelyen ezt megengedik, újból és újból fölállítsam. Ez az út olyan sok jó agysejtbe és szívrostba került, s az irány, a tér, amelyre mutat, olyan nagy, hogy nem szabad szánnunk a fáradságot és veszélyt, amelybe a letűzése kerül. Az eszmék néha váratlan utakon törnek föl, s ha bátran hangoztatjuk őket, mindig van bizonyos delejes hatásuk a más véleményekre. A legszebb persze az volna, ha a szűkkeblűeket nagylelkűségre, a handabandázókat bő okosságra, az álmagyarokat igazi magyarságra lehetne bírni. De ha ezt nem is érthetjük el, figyelmeztessük őket arra, amiről nem tudnak vagy elfeledkeztek. S azon a helyen, abban az állásban, abban a pártban, amelybe sorsa helyezte, tartozzék mindenki a legszebb párthoz, amelybe művelt magyar sorsa helyezhetett: a nagy magyar szellemek vallásába.

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf