Simonyi Imre: A hazáról az utolsó szó jogán

S esténként még megfoltozom a zászlót.
Azt a régit! – Ha a piros híjával
van a pirosnak: József Attilával.
S a hóhér a fehért ha vérrel hinti:
fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky.
S ha valaki bepiszkítna a zöldbe
ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje.
Hol fél-Magyarország Él zöldelőn:
édes Dsida, drága Karácsony Benő.
S hogy: „Krúdybiedermeier”? – az a kín! –
Szindbád gyötrelme: Széplány-Podolin!
S ha akárki (tán éppen ő?!) erővel
tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel.

Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló:
EZ volt az Ifjúkor! EZT foltozom.
Ó, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom.

Végső mulatsága ez már a vénnek.
Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek.

Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló?
Ó, folt-hátán-folt-Márai! Ó, folt-szent-Németh-László!