Berda József: Budapesti gyónás

Te szomorú hangyaboly, mit füstködbe
vont a loholó robot ördöge; miért
hagytad cserben kínlódó fiad, ki hajdan
falaid között volt inaskodó kamasz?
Miért űztél ki, város, szörnyű lármáddal
a messzi csöndbe, hol a büszke szegénység
vigasztaló szavát hallgatom immár magamban?
Most már tudom, távol beteg mocsaradtól,
valahol az erdők mélyén, még messzebb,
a szelíd vadakkal kéne élni, hogy
elfeledjem a szégyent; sivár falaid
között szült dolgos és derék anyám,
ki örök nyugovóra tért azóta már
a vidám temetőben, itthagyván e csúnya
börtönt, hogy aztán én legyek foglya ama
tenger emberi gonoszságnak, mely a pokol
méhében foganhatott csupán.