Harsányi Lajos: Nem kötök békét

Nekem nem voltak harcaim az Istennel soha.
(Fiú az apja ellen hogyis fogna fegyvert?)
Kedvence voltam mindig s akkor is rajongtam érte,
ha rosszaságomért olykor kegyetlen megvert.

De minden mással nagy csatákat vívtam én.
Minden barátom s minden ellenségem tudja,
hogy fákba rejtett robbanó bombákkal
volt végig rakva életem kegyetlen útja.

A sok-sok harc után rájöttem végre most már:
nem volt ellenségem tulajdonképpen senki,
ajnározott a föld, e mézesmellű barna dajka
s nem néztek engem még a mennyek pitvarából sem ki.

Izenem hát mindenkinek: a földnek és a fának,
a dörgő napnak és a mályvaszínű holdnak,
békét kötök velük és szívből megbocsátok
mindenkinek, kik velem egykor harcban voltak.

Békét kötök nagy ellenségemmel, a gyors idővel,
ki homlokom virágait kegyetlenül letépte,
ki szeretett, vagy sanda szemmel nézett
s titkon osont mögöttem könnyű macska-lépte.

Békét kötök a széllel és a kénszínű viharral,
a pávakék esttel, mely méla csendet mímel,
a jóval, rosszal, minden széppel, rúttal,
békét kötök baráttal és az ellenségeimmel.

Csak egy valaki aggaszt most is szüntelen még,
ki néha: mint az ördög, néha: mint az angyal
s míg minden fegyverét nem rakja lábaimhoz,
nem kötök addig békét – önmagammal.