Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen II.

     Szállóige volt Nagy László Hegyi beszéd című versének első sora: Műveld a csodát, ne magyarázd. Azért mondom, hogy volt, mert napjainkban keveset hallani idézni, nemhogy e sort, de az ötvenhat sorost egyben sem. Pedig a Nagy László-i gondolat-érzelem-indulat hömpölyegben kemény beszéd van. Amint kemény beszédje volt ama Názáretinek is. Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” Egyesek, a ritkák kemény beszédűek, mások a sűrűek puhán szólnak. Tehát csináljuk a csodát, mert minden út, ami annak látszik, sehova kacsázik. A sorstól pedig ne féljünk, mert az élet kútjai mélyek, végleg nem kiszáradók.

(részlet)
Műveld a csodát, ne magyarázd
sehova kacsázik minden út
jobban tudjuk a jövőt a múltnál
válasszuk a villám jelenét
különben tyúktetű-borzalom
fut föl a lábadon agyadig
hajad gyökeréig, mintha párban
láncolva lennénk baromfiólra
pedig ülünk a bazalthegyen
Tündökölve egymással szemközt
fohászkodunk immár magunkhoz
legfőbb valónkhoz jó viharért
Ne félj te a sorstól, én se félek
mélyek a mi kútjaink s mennyi
ér tölti fel újra, a villám
állhat beléjük s nem lesz aszály

 

Érdekes módon gyakran kapcsolódik a csoda várakozásainkhoz, hiszen csodavárók vagyunk.
Az adventi gondolat, a várakozás (az eljövetelre) az ember életének állandó tényezője, folyamatos mozdítója. Várás a születésre, ünnepre, kitüntetett eseményre, jobbra fordulásra, találkozásokra, szeretet-megélésre, egy utazásra, bal-kimenetelű vállalkozásaink végére, bajaink enyhülésére. Sokszor valamiféle csodára, hiszen a realitás mást feltételezne. Igen, csodára. Hiszen a csoda mégis csak a mindennapok hangtalan-láthatatlan velejárója.
A csoda mibenlétére a múlt század első felében Reményik Sándor hívja föl, az idők folyamán erre nézve ellankadt figyelmünket, és mindennapi csodákról és általuk Isten jelenlétéről szól (Csendes csodák).

(részlet)
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Később, a XX. század második felében Wislawa Szymborska Csodák vására című remek versében (fordította: Csordás Gábor) összegzi a csoda mibenlétét:

(részlet)
Csoda, hisz mi lenne más:
a nap ma három óra tizennégykor felkelt,
és tizenkettő nulla egykor lenyugszik.

Csoda, ami a kelleténél kevésbé lep meg:
hogy ujjaink száma tényleg kevesebb hatnál,
négynél viszont több.
Csoda, ami majd kiszúrja a szemünket,
a mindenütt jelenvaló világ.

Ráadás csoda, aminthogy ráadás minden:
az elképzelhetetlen
elképzelhető.

A világ léte és működése maga a csoda. Amit már észre sem veszünk, mert mindent természetes adottságnak tartunk. Csoda, hogy hajnalban fölkel a Nap, hogy pont öt ujjunk van és nem négy és nem hat. Csoda, hogy a kovász megkeleszti a tésztát és csoda hogy a borélesztő borrá erjeszti a hegy levét. S hogy a kenyér és bor transzencendens formula is egyúttal: Isten jelenléte közöttünk. Micsoda csoda.
És csoda az is, hogy szólunk, ha szólni kell és hallgatunk, ha hallgatni arany. Nem lehetünk sehonnai bitang ember, ki hogyha kell szólni nem mer. Halni és szólni egy sorban? Igen, Csengey Dénestől (Vörösmarty költő lázbeteg éneke) tudjuk:

(részlet)
Túlélő alázat csendesít,
de túlélhetetlen itt a hallgatás.

És csoda egy szívműtét, egy cremonai hegedű elkészítése, egy Chopin prelűd megszólaltatása, egy nemezbábu életre hívása, vagy és főképp ha ételt osztunk Afrikában…vagy Baranyában. Hiszen a csoda bennünk van.

Jézus arra hívott fel: legyetek tökéletesek, amint tökéletes a Mennyei Atya. Ehhez bizonyosan csoda kell, mert magunktól gyöngék vagyunk. És szinte istenkáromlás, blaszfémia ez a mondat. Miként is lehetne az ember olyan, mint Isten? Pedig belénk rögzült a tényközlés, amit az ószövetségi Szentírás így fejez ki: Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert.
Amennyiben Niels Bohr híres – bár vitatható és sokak által vitatott - tételére gondolunk, a jézusi mondat kapcsán se settenkedhet gondolatainkba az (ön)riogatás: mintha istenkáromlás lenne e kijelentés, hiszen a z, olyan mély igazság, aminek az ellenkezője is igaz. A nagy fizikus szerint ugyanis: Egy helyes állítás ellentéte egy hamis állítás. Azonban egy mély igazság ellentéte lehet újra egy mély igazság.
Olyanokká válhatunk, mint a Mennyei Atya, de olyanok akkor sem lehetnénk, mint az Isten. A két név, a két entitás kizárja egymást.
Mi az esélye a csodára való felhívásnak? Hinni kell abban, hogy ami elképzelhetetlen, az mégis csak elképzelhető, az mégis csak megvalósítható. Ne feledjük: seregnyi ember varázsolja a csodát. A csodaesélyek száma végtelen. De a szellemi virrasztást mellőzőktől menekül a csoda.

Reményik Sándor és Wislawa Szymborska rendkívüli érzékenységgel és lényeglátóan foglalta össze a – nem közvetlenül bibliai vonatkozású - csoda-jelenséget. Az általuk leírt csoda maga a teremtett világ, benne az emberrel és az ember immanens csoda-csináló képességével-készségével. Immanens csodákról beszélnek, amelyekben persze ott lüktet a transzcendencia.

Meglátásaikat magam is igyekeztem valamiféle szintézisbe hozni Mi-csoda című versemben (2014-ben).

MI-CSODA

Világunk csodái állandóak:
csöndes csodák és vásári csodák.
Villóznak szürke mindennapokban,
előbújnak ünneplő tivornyán.

Kit nyűgözött le inkább a csoda?
A görög filozófust Athénban?
A szamáriai nőt vagy modern
fizikust, ki rájött, mi a fénytan?

Vagy azt a jámbor, együgyű embert,
ki hitte, hogy a csoda bennünk van,
csak fölfedezni kéne bátorság
s mely addig él, amíg a derű tart.

Csodák, csodák, fölfújt semmiségek,
kipukkasztott hízott mindenségek.
Lásd a sót: ízesít táplálékot!
A tűzet: egy szívet is átéget!

Csoda az, mi nem magyarázható.
De az is, mi ésszel belátható,
mely van, de nem tudjuk, miért. Kérdés,
melyre Valaki néha válaszol…

Ma már mindent tudunk a csodáról.
Elmondta Reményik s el Szymborska.
Mégis, kinek-kinek magának kell
újra átélnie, hogy mi-csoda.

 

B. Mihály Csillának – napjaink lángoló hitű, bársonyos szavú költőjének - a kötéltáncosról szóló versében a zárómondat így hangzik:

…nem vakmerő, ki hinni bátor,
hisz tudja jól, meghalhat párszor,
mégis élni fog.
/A kötéltáncos/

Aki hinni bátor, az kész a csodára. Várja, serkenti, műveli. Annak élete átlátszó. Az nem beszél puhán, mert a szónak igen-igennek vagy nem-nemnek kell lennie. Az bukások-halálok után is élni fog, mert a szellemi virrasztóhoz szívesen betér…a nem mindennapi csoda is.

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf