Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen III.

     Háború vagy béke? Márk evangéliumának 13. fejezetében olvashatjuk:
     Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. Nemzet nemzet ellen, ország, ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák.     Sokáig azt vélhettük, hogy a környező népek – amelyek népességének egy jó részét a hatalom belpolitikai haszonszerzés végett újra meg újra gyűlölködésre kárhoztatja ellenünk - barátságtalanságának, acsarkodásának oka az eltérő származásra, a germán és szláv óceánban szigetként kiemelkedő nyelvre, a magyar megnevezésű királyság (valójában hungarusok királysága) egykori rendi tagozódására, történelmi irigységre vezethető csupán vissza, dacára közös országnak, kultúrának, hitnek, tejtestvériségnek, ahogy Németh László nevezte a Kárpát-medencei népek együttélését. De egyáltalán nem! Ezt a nemzet nemzet elleni harcot, testvéröldöklést művelték és művelik a semita népek (zsidók, palesztinok), a délszláv népek (szerbek, horvátok), a keleti szláv népek (orosz, ukrán). Nemzet nemzet ellen támad ma is és halálra adja a testvér a testvért. Aki eddig csodálkozott volna, most összecsaphatja tenyerét, hiszen ez nem csoda, de a véres emberi valóság.

     Az ember lelke legmélyén megmaradt predátornak? Tévedés volt a jézusi modell? Az ellenség szeretetére szóló buzdítás? Választhatunk mást, mint – permanens - háborút? A választáshoz tudás kell, tapasztalat, erkölcsi alapállás és nem utolsó sorban szív! Alternatíva mindig van. És választható a bárány a ragadozó helyett.
     Szophoklész az Antigonében: Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. Vörösmarty ellenpontoz: az emberfaj sárkányfog vetemény. És itt van Prótagorasz híres tétele: Minden dolognak mértéke az ember…
     A csodálatosság most elűzve, sárkányfogak merednek félelmetesen, hogy széjjeltépjék az emberi kultúra törékeny és esendő testét! És sajnos az ember istenné faragásának hamis tétele a prótagoraszi. A világ gyümölcsei legalább is ezt tanúsítják. Mert ez a mérték önmagával van eltelve és ami lehetett volna, annak épp a reciproka érvényesül. Nem vagyunk a békék eszköze, hanem a rombolásoké, dúlásoké!
Nem csak a szomszédban, Magyarországon is háború zajlik. Az ellenzék kis kanál vízbe fojtaná a hatalmon lévőket. Míg a hatalmon lévők inkább finom cinizmussal dobálják célzottan lándzsáikat. A két részre szakadt ország – mint egyetlen cigarettacsikktől az erdő – simán lángba borulhatna. Pedig a hatalmon lévők – hivatalból – vallani kénytelenek az ellenség szeretetét! A hatalomra törekvőket viszont ilyen béklyó sem köti, sőt még vissza is vághatnának, hivatkozva a korbácsot ragadó Jézusra.
     Lehet-e a tisztaságot, tisztességet, igazságot, békét fegyverként használni? Gandhinak sikerült. A mai körülmények között aligha sikerülne. Neki sem. Rövid úton félre állítanák, és fanatikus terroristaként aposztrofálnák. A történelem névtelen süllyesztőjében végezné. Erőszakmentes küzdelem és győzelem az akkori világ egyik óriásbirodalma ellen egyszeri és megismételhetetlen történet.
Van-e megoldás? A képmutatás nem az. De működik. Kiváltképp akkor, ha ellenfelét hallgattatja el. Minden működés feltétele ezen a világon az opponencia elnémítása lenne? A véleményformálók így csinálják.
     Az embernek szüksége van eltérő valóságokra. Korábban cél volt Isten országának építése köztünk. Ma Jézustól átvették a stafétát a pénzhatalmi világerők urai. Bogár László szavával élve a globalogazdik. Ma ők gyártják-építik a valóságokat, a globaloországot.
És olybá tűnik, hogy a hatalom szétroncsolja az ember erkölcsképző (Hegedűs Loránt püspök kedvenc jelzője) szerveit.
     Tekintetünket vessük – ne Párizsra, hanem két hiteles írástudóra. Babits Mihály és Szophoklész egymást túllicitálva kiáltja nekünk a szót, a megváltó szót, amely egyedül békére vezethet.
Babits Húsvét előtt című rapszódiájából:

Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!

     S a béke - az európai háborún túl és innen - a legtágabb értelemben vágyunk. A jó szó békéje, az igazi szeretet (nem a „fölöslegből” más javát akaró szeretet) békéje. Mert béke igazság nélkül sincs és béke méltányosság nélkül sincs. De nincsen belátás híján sem.

Szophoklész:

Bölcs belátás többet ér
Minden más adománynál.
Az isteneket tisztelni kell,
Gőggel teli ajkon a nagy
Nagy romlásra vezetnek –
S józanná nem tesz, csak a vénség.

     A belátás kincs, méz, csoda, mely ha hibádzik: tébolyda! A belátás képessége az egyik legnagyobb adomány, jellemvonás, emberi érték. De föltétlen kell hozzá a békevágy, ami elősegíti, erősíti a belátásra-törekvést.

És ismét Babitstól:

Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot…

     És nemcsak nekünk, egyetlen népnek se kell az olyan béke, amely Versailles-ben köttetett és Jaltában, és ne is beszéljünk példának okáért Világosról!

Nem béke a kettős mérce, a politikai korrektség, az ideológiai erőszak, a nemzetépítés mások rovására.

     Határtalan, végtelen az emberi szenvedés, lelki és testi megnyomorítottság, ami Ukrajna népeit sújtja. A fájdalom, az együttérzés bennünk is sátrat vert. De tudnunk kell, hogy semmilyen együttérzés valójában nem együttérzés, hiszen ugyanazt nem érezzük, és nem érezhetjük. Ahhoz ott kellene lennünk. És semmilyen szomorúság valójában nem szomorúság abban az értelemben, ahogy az a szenvedőket közvetlenül emészti. Ide is illik a Dél-Kelet Ázsiai szökőárhalál utáni kifakadásom:

A beleérzést sejtető gesztusokon túl,
képesek vagyunk-e fölismeréseink által
a fájdalmat, lelkük és minden ügyük
kiüresedését, a százezernyi halálos csöndet,
a számukra már-már világvéget:
érzékelni-tudni-átgondolni?
Mert átélni – itt és most – lehetetlen.

     Csak a békéért szabad küzdeni. De nem az energia-kufárok, médium-hatalmasok, fegyver-mágnások békéjéért, hanem egy másikért. Kalkuttai Szent Teréz napi imájának első sora időszerűbb, mint valaha…Uram, tégy minket a te békéd eszközévé!

FEBRUÁR 24-E UTÁN

Mert ami eddig volt, nem béke:
csak képmutatás terméke.

A szórványt is fölemelni,
csak úgy lehet békét lelni.

Hadd rendelkezzen szabadon,
anélkül itt barbár vadon.

Kis érvet is át kell rágni,
mert a fa több, mint egy ágnyi.

Új kézfogások kellenek,
különben húz a lejtmenet.

Ami eddig dúlt, nem béke:
farizeusok terméke.

S nem csak háború, ami van!
Most minden szennyesünk kivan.

Az önmeghaladás segít,
magunkban hinni beteg hit.

Kell belátás, méltányosság,
a saját igazunk fogság.

És ne új torzót szüljetek,
engedjük szóhoz az Eget.

Jöjjön az igazi béke!
Mely nem a gonosz pribékje.

(dszg)

     A politika nem a lehetőségek művészete, hanem az elvesztegetett lehetőségek dilettantizmusa. A gyűlölködés kiélésének szánalmas vidéke. Bár ne lenne most is, amint szokta, s amint látjuk, a lehetőségek elpuskázásának kontárja, hanem végre a lehetőségek megragadója, valami igaz és nemes ügy csinálója.
     S hogy Szophoklész, Vörösmarty és Prótagorasz után – a csodálatos, a mértékadó, a sárkányfogvetemény - valódi lényegét immár Adyval világítsuk meg, idézzük tőle, hogy az „Ember, az Isten ígérete.” Isten ígéreteként pedig… az a lény, aki nem maradhat az, akivé önmagától…önkényesen lett (Hegedűs Loránt).
     Az ember, akivé önmagától, önkényesen lett, az igazi békére képtelen. Nyílt és rejtett háborúkra annál inkább. Váljunk Isten ígéretévé, és legyünk békéjének eszköze!

2022. március 22.