Szemlér Ferenc: Utolsó szavak

Még mielőtt kimondanák
az ítéletet,
még egyszer megnyílik a szád
és réveteg
ajkad suttog s majd aki
melletted áll,
megilletődik, nem is figyel s úgy mondja ki:
ez a halál.
Pedig akkor tolulnak szádra
mélységes igék,
mint bimbók a már zuhanó ágra,
a vér nyűgét
lerázó szellem most tiszta, szabad
s oly végtelen,
hogy nem foghatják kerítésbe szavak,
se értelem.
S úgy leng ki a szádon a szó, mint
édes szelek
fuvalma, mire fák feje bólint,
végrendelet
készül, alakul benned ama
nagyszerű dal,
melyhez az élet csak a mű preludiuma
volt. Aki hall,
mégis elfordul, szeme könny, mert
hangodon át
már nem a föld szól, már nem az embert
hívja a szád,
mert már te érted, mit meg nem érthet ő
idelenn,
a dalt, mi neki torz, nem érthető,
idegen.
De te szólsz, mert szólni akarsz,
amit a kor
benned gyűjtött egésszé, most forr
mint tiszta bor,
hulló kezeden a világ kormánya
s merevülő
szemedből Isten örök máglyája
lángol elő.