Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen VI.

Röviddel ezelőtt azt a tervet kezdtem dédelgetni - és a dédelgetés nem csupán vágy volt, de ténylegesen meg is történt, azaz megindult a megvalósulása – hogy könyvet írok iránytűsorok (a magyar költészetben) címmel. Helyesebben ez az alcím lett volna, maga a cím egy Babits-idézet: Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.

Számomra ugyanis igény, hogy az esztétikum – ha a formanyelv csak ki nem zárja, s irodalom esetén ez a feltétel teljesülhet – párosuljon valamilyen filozófiai tétellel, felütéssel, kifejlettel. S ennélfogva eszmélésem óta előszeretettel vadászom a könyvekben az eligazító iránytűsorokat.

A születőben lévő gyűjteményhez megírtam az előljáróbeszédet is és már vagy két tucat költőtől begyűjtöttem az engem különösen érintő sorokat, versszakokat. Az volt az elképzelésem, hogy – meghajolva a mai követelmények előtt – ne csak a textusoknak, de a képeknek is komoly szerepe legyen, hiszen manapság minden a kép, a látvány. Lenne az új könyvecske is amolyan biblia pauperum. Ezért képzőművész barátomat igyekeztem meggyőzni, hogy az egyes szerzőknél helyezzük el azok portréját is és persze e nemes feladattal bíztam volna meg a grafikával bensőséges viszonyt ápoló szerzőtársamat.

Most szó szerint idézek az előszóból:

A magyar irodalom tantárgy – az alsó és középiskolában – nem feltétlenül tartozott annak idején a kedvenc stúdiumok körébe. A mai helyzetről nincsen egzakt ismeretem, viszont elképzelésem van. Számomra úgy tűnik, hogy a („klasszikus”) olvasás - hiszen az olvasás azért az irodalommal foglalkozás alapja – a diákok mindennapi tevékenységében egyre inkább vesztésre áll. Ezért egyrészt merész, másrészt reményteli ez a vállalkozás, amely nem csupán érzelmileg, de talán még erőteljesebben az értelem vidékén szeretné megszólítani és együttműködésre késztetni az irodalom, a líra tájára – önként vagy kényszerből – odasodródókat.

Ami a könyv címét illeti, elmondható, hogy költészetünk mindig is bővelkedett akár a mindennapi életben, akár a közéleti küzdelmekben nélkülözhetetlen iránymutató sorokban. Gondoljunk Babits Jónás könyve című munkájára, annak közismert, szállóigévé vált soraira: mert cinkosok közt vétkes, aki néma vagy nincs mód nem menni, ahová te küldél, vagy korábbról Batsányitól: vigyázó szemetek Párizsra vessétek (A Franciaországi változásokra), vagy József Attilától: …fecseg a felszín, hallgat a mély (A Dunánál), utóbb Pilinszkytől És könny helyett az arcokon a ráncok, / csorog alá, csorog az üres árok (Apokrif). A cím tehát kettős: maga is egy ilyen szállóige Babitstól (Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás), kiegészítve az utalással (iránytűsorok), miszerint ilyen alapmondatok sorakoznak lapjain.

Szóval nagy fába vágtam fejszémet és a síró fák zenéjének jó pár üteme föl- és el is hangzott már, amikor kedvem szegődött. Hiszen annyi és oly nemes, magas röptű, szélesen hullámzó, eszméktől terhes, ugyanakkor a fogyasztói elvárásnak megfelelni tudó könyv lát napvilágot, hogy erre az enyémre miért is lenne szükség? Rám se sokan kíváncsiak, akkor miért tüzesednének át az általam nagyra tartott szavaktól? Naivitásom soraiba egy új sort illesztettem.

A terv persze megvan. A tervek lassan múlnak ki. A megvalósításba vetett hit azonban megfogyatkozott. Az a gondolatom azonban, hogy a már ledolgozott munka ne vesszen teljesen kárba, szárba szökött és arra indított, hogy egy csokornyit mutassak föl a vélhetően hasonszőrűek ismét vélhetően egyre izmosabb csapatának. Beharangozásnak ennyi sok, így hát nem szaporítom. Liturgia nem kell, hiszen önmagukért kiállnak, önmagukban megadják a hiánytalan választ. Álljanak itt az iránytűsorok:

Ember vagyok, s ez vádra már elég:
Nincs rágalom, hogy rám ne illenék.

(Ember-jussom, Székely Jánostól)

Ím vedd Uram a sorsom; úgy lankad Elébed,
mint Krisztus-fő amely már tövisekkel érett!

(Az Isten balján, Gérecz Attilától)

Tudom, hogy néha őrült nehéz,
de előbb-utóbb mind szembenéz
önmagával, ki emberként szolga,
s Istennek arcát hordja.

(Egyszerűen mondva, B. Mihály Csillától)

mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni.

(Axióma, Fodor Ákostól)

Csak ami nincs,
csak az tökéletes.

(Ami tökéletes, Mezey Katalintól)

…mert annyi ostobán és bölcsen álnok
ígérgetett már halhatatlanságot,
s még mindig dologidőben ér a halál

(Ige, Lászlóffy Aladártól)

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

(Ne ítélj, Reményik Sándortól)

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem épp van.

(Egy ajándék elhárítása, Fodor Ákostól)

Hisz tudjuk, ezerszer annyi ok ajánlkozik
a gyűlöletre mindig, mint ahányra
egy gyűlöletnek valóban szüksége van

(Nyakkendő, Kemény Istvántól)

Sorsomhoz szabott síri ágy
a felnégyelt haza

(Ady alkonya, Vári Fábián Lászlótól))

Elhágy az Egy, ezerré szétesem

(Kettős tudat, Rakovszky Zsuzsától)

Ma a legsimább út is láthatatlanul köves azoktól, akik ott elhaladtak.
(Information, Lászlóffy Aladártól)

…és most szabadság van,
középszerű, fantáziátlan,

s mint a beton, olyan tömör lesz,
megízleled és megcsömörlesz…