Vészi József: A tsataka-madár

Az ind regéknek csodás madaráról
Hallottad-e a dalt, én angyalom?
Míg rá borul az éjjel, egyre szállong,
Hogy újra kezdje röptét hajnalon;
S míg fényben úszik Indra égi boltja
Száll síkon át, keresztül tengeren:
Felhők vizénél szomját más nem oltja,
Felhőt keresni szállong szüntelen.

Banánligetnek hűvös árnyölében
piciny patak csevegve folydogál,
Ezernyi csillám játszik tükörében
Partján vezeklők szent hajléka áll.
Hámbor brahmánok ülnek körülötte,
Forrása szent, hűs habja éltető;
A tsataka-madár elszáll fölötte
S repül tovább, bár szomja égető.

Kies völgy végén sima tükrű tó áll,
Rá méla árny száll sziklák ormirul,
S a tón, mely csöndesb visszafojtott szónál,
A lótosz kelyhe kéjt lehel, pirul.

S az illat szárnyán égre száll a pára,
Úgy hívje csalja a lég vándorát:
»Jer, enyhülést ád hűs vizemnek árja!«
S a tsataka csak egyre száll tovább.

És csapkod szárnya tengernek fölötte
És nem pihen röptében percre sem:
»Igyál, ha szomj bánt, szomjas földszülötte«
Harsog felé a hullám mérgesen.
S a tsataka csak száll tovább a légbe’,
ERője fogytán, vágya kétszeres:
Repül bágyadva, szomjúságtól égve,
A légi honban felleget keres…

S mint őt kínálja tenger, tó s a csermely,
S mint ő felettük némán elrepül,
Úgy hívnak engem csókkal, gerjelemmel,
De vágyam csak te olthat’d egyedül.
A tsatakának megvan pályabére
Ha fellegére végre ráakad:
Engem megölhet szívem szenvedélye,
Nem nyújtod csókra csábos ajkadat.
És hagysz epednem, míg az éj leszállong,
Hogy újra kezdjem kínom’ hajnalon:
Az ind regéknek csodás madaráról
Hallottad-é a dalt, én angyalom?