Szép Ernő: Imádság
Ki ülsz égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.
Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.
A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.
Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.
Szeresd, vigyázz rá, Istenem, Atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.
Mert itt a népek nem tudják mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér.
Hogy nem szokott senkit se bántani,
Csendes dallal szeretne szántani.
Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.
Te tudod ezt a fajtát és becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.
Te látod éltét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.
Te tudod barna kenyerünk ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.
Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füveken,
Tudod a nyáj kolompját, ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.
S keserű könnyeink tudod, Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan,
S hogy víg esztendőt várunk mindenér,
S hisszük, hogy lesz még szőlő lágy kenyér.
Oh, keljetek a magyart védeni
Ti Istennek fényes cselédei:
Uradnak mondd el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.
Dicsérd meg a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.
Csillagok értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg
Szerteszét este mennyi mécs ragyog…
Könyörögjetek értünk csillagok!