Takáts Gyula: Élővé zöldülő

Pontosan vándorolunk mi is,
akár a hangyák, a lepkék,
a fák és a virágok is …
Egy szabályhoz kötött jelenlét

rendjében egymásra terítve,
mint tengerfenékre fövény,
rakódunk sulykolt, elhagyott ruhák.
Iszonyú kővel mángorol a menny

s e szervetlen óriás terep
nem is oly szilárd ölén
e holtával élő szőttes
világít… Áramlik tőlünk és felénk…

És az benne a szép, ahogy
körülfog és ragyog minden és
éberré, szebbé is az tesz;
ez élővé zöldülő feledés

hangyákkal, pillangókkal
az irdatlan tér fölött!
A léthez kötött telt lebegés
kisimult szárnyain az a csönd,

amelyben úgy fénylik a képlet,
hogy benne csak minden pontosabb.
Ahogy számolja halhatatlan
mély tengerét a habra omló hab.