Tamás Lajos: Több az élet

A vers is szép, de szebb a kalapács
Mely az üllőn zeng ritmust és megoldja
A munka néma nyelvét

Én csak verset írok, de az orvos betegeket gyógyít,
A kőműves házakat emel, a mérnök új csatornát fúr
A vonagló föld belsejébe.
Oly furcsa is az, mikor én a papír fölé hajolok
És kósza, ákomos betűkkel csalom meg magam:
Hogy én most teremtek, különb vagyok mindenkinél,
Hisz a gondolat csak engem csókolt ajkon.
Csak az én kezem tudja visszalökni
A belémzsúfolt világot

Tél van, künn a hó esik, egy ember zsákot cipel az utcán,
Nehéz a zsák, az ujja kékké dermedt
S az én kezem fehér, valahogy szégyenlem a kezem,
Mert verset ír s a versnél
Mennyivel, jaj, mennyivel több az élet.