Prohászka Ottokár: «Kit tartasz nagyobbnak?»
«Azon órában a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Kit tartasz nagyobbnak mennyeknek országában? És magához híván Jézus egy kisdedet, közéjük állítá s megölelvén őt, mondá: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek s nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be a mennyeknek országába.» (Máté 18, 1. Márk: 9, 35.)
a) Emberek, tele vagytok köddel, képzelődéssel, érzékenykedéssel s igazság s szolid erény kevés van bennetek. Szubjektív korlátoltságtok torzulássá s hiúságtok betegessé lesz. Önszereteteket ne érintse senki, mert különben fölhagytok a legszentebb érdekek szolgálatával. Ha megkritizálják jó törekvéseiteket, el bírjátok felejteni az Istent, mert magatokat keresitek. – Tele vagytok továbbá sötétséggel, iszappal, földdel, az enyészet szaga van ruháitokon s a kripták szomorúsága lényeteken; ti az archeológiának dolgoztok. – Ezzel szemben Jézus tisztult, nagylelkű, fölényes lelket akar, mely kimosta magából az iszapot s fölötte áll a kicsinyes szubjektivizmusnak; áttetsző, szép, erős, szabad lelkeket akar. – Küzdök az érzékenykedés s a hiúság sokféle rejtett alakja ellen, mely mint ellenszenv s elidegenedés jelentkezik bennem. Pro libertate!
b) «Aki tehát megalázza magát, mint e kisded… s aki befogad egy ilyen kisdedet az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kisdedek közül, jobb annak, hogy malomkő kötessék nyakára s a tenger mélységébe meríttessék.» Jézus látja a gyermek szép lelkét, a tisztaságot, melyben Isten lakik, az áttetszőséget, azt a «limpidezzát», melyet köd, pára, bűz még nem homályosít el… nincs rajta a törésföld nehéz párája, a gond s a munka rabszolgai miljője. S megöleli, panegiristája lesz s azonosítja magát vele. Mennyire szereti a lelkeket! Ugyanakkor azonban látván e mennyországok rombadűlését, rémületének s rettenetes haragjának ad kifejezést: jaj annak, ki egy tiszta lelket elront; jaj annak a szörnynek, mely a lélek vérét issza s hullává ékteleníti azt; az átok mint malomkő húzza le az istenfedés mélységeibe! A lélek kincs, én is az vagyok, de ha lelket mérgezek, söpredék s utálat tárgya vagyok. Hogy nézzek Jézus szemeibe? elbírom-e azt az ellentmondást, mely az ő lélekszeretete s az én lélekrontásom közt van, ha igazán tudok lelki kárt okozni? Ó, ő a nap s én a sötét örvényben malomkő alatt rothadó hulla volnék. Sohase legyek valaki eldurvulásának, hanyatlásának, hitetlenségének, torzulásának oka. Soha, soha! Mily indítóok ez is, hogy tartsam magam, – hogy szálka senki szemében ne legyek, – hogy viseletem ne hűtse le senkinek buzgalmát, szeretetét.
c) «Jaj a világnak a botrányok miatt! Szükség ugyan, hogy botrányok jöjjenek… Ha pedig kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vájd ki azt.» Jézus lelke fájdalmas följajdulása; nehéz a szíve arra a világra, mely a lelket s az örök életet kioltja; – nehéz arra a szemfödőre, mely az eget elborítja; – nehéz arra a fekete, szomorú zenére, mely a lelkeket a test s a föld szeretetében szomorúakká teszi. Igaz, hogy ez a hatalom érvényesülni fog, de mégis csak végzetes sors úttörőjének, fullajtárjának, igavonójának lenni. – Jézus más nemzedéket neves e szomorú szükséggel szemben; nemzedéket, melynél a lélek nem eladó semmiért. Mit ér a fürge láb, ha a pokolba táncol; – mit a szép szem, ha világosságomat kioltja? Ellenben mily nemes s egyedül okos s nagystílű temperamentum, mely a legszebbért, az örök szépségért s szerelemért táncol, ölelést, gyújtó szemet, amennyiben az az erény ellen van, nélkülözni tud, épp azért, mert nagyon, mert hevesen szeret. Így akarok szeretni! Ez érzékkel kezelem mások lelkét. Nem mondom: hiába, minden az ördögé, – hanem úgy teszek, mint aki mindent ki akar vonni az ördög hatalma alól.
