Sík Sándor: Isten érkezése
S egyszer, mint a tiszta hold a vízen,
Mélyeimnek mormoló vizéből
Fölmerült az Élő Isten arca.
Hírnököt nem járatott előre,
Fullajtár sem harsonázta jöttét:
Nem mehettem hódolón elébe.
Még csak nem is kopogott az ajtón,
Meg sem rezzent léptein a padló,
Meg sem lobbant mécsem lángja tőle.
Halkan, halkan, mint beteg fiúnak
Ágya mellé simul édesanyja,
Úgy az Isten: csak egy egyszer itt volt.
Ráismertem: ez a dajka két szem
Kísérgette kisgyerek koromban
Pilleűző tarka futkosásom.
Ráismertem: lobbanó szemétől
Gyúladoztak hajnal-ifjúságom
Fellegjáró büszke víziói.
Ő nézett rám kisfiú-szemekből,
Szívüknek ha kátét nyitogattam,
És ha mondtam pillangó meséket.
Mintha mindig itt lett volna nálam,
Mintha most már itt maradna mindig!
Mintha most már itt maradna mindig!