Tóthé Munkácsy Eleonóra: Uram!...

Megostoroztál újból engem,
Jobban, mint eddig,
Tűröm békével – de haragod
Meddig tart – meddig?

Ha méltó vagyok, csak ostorozz,
Istenem! Uram!
Én megadással járom végig
Tövises utam…

A kínos, a nehéz utakat
Úgyis megszoktam…
Ha kő – ha tövis sebzett meg –
Föl sem zokogtam…

S most – hogy tudom, utam merre visz -
Úgy nézek elé:
Az én drága, jó Jézusomnak
Keresztje felé…

Uram! Ajkamon nagy neveddel
Csak menek – menek,
Fölsebzett lábbal – a keresztnél
Majd megpihenek…

1923