Ébredezünk-e csipkerózsika álmunkból?



Bósza Jánost, felvidéki autonómia harcost a kettős állampolgárság kapcsán kérdeztük

A Magyarok Világszövetsége már az 1990 közepe tájától szorgalmazza az anyaország és a határontúli  magyarság közti kapcsolat jogi alapra helyezését; kezdeményezésükre 2004. december 5-re kiírt népszavazás az alacsony részvétel miatt eredménytelen volt. Törvénybe foglalt kedvezményes honosítással kívánták már ekkor kérelemre megadni a magyar állampolgárságot, a magyar nemzetiségüket igazolni tudó külhoni állampolgároknak. Ezt megelőzően 2003-ban az MDF-nek voltak sikertelen kísérletei a kedvezményes honosítási törvényre. Azóta ezt a kérdést kudarcként élték meg a határon túli magyarok, s évfordulónként emlékeztettek arra, hogy az anyaországból mostoha lett.  Az MVSZ 2007-ben újra kezdeményezett népszavazást a kérdésben, de ez elakadt. Magyarország kizsákmányolt gazdasági helyzete okán a szomszédos országokból (!) nem lehet tömeges áttelepüléstől tartani, nekik a kérdés csak jelkép értékű, mindaddig, míg tartalommal nem töltik meg a hirtelen elsöprő többséggel 2010. májusában megszavazott kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt. A szomszédos országok közül egyedül a Fico-kormány vezette Szlovákia értelmezte félre a törvényt, s gyors eljárással hozott egy ellentörvényt, melyben megfogalmazta, hogy aki felveszi a magyar állampolgárságot, az elveszíti a szlovákot. A szlovák állampolgársági törvény-módosítás július 17-én életbelépett, s bár az új Radicová-kormány tervezi a felülvizsgálását, de még konkrét lépéseket nem tett, azt előbb a magyar féltől várja, hogy módosítsanak a nemzetközi szerződések értelmében vegyes bizottságokkal egyeztetve. A magyar törvény 2011. januári hatálybalépését nyilván megelőzi majd a tájékoztató kampány határon túl is, annyi tudható, hogy az eljárás egyszerűsített lesz, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, magyarországi lakhellyel rendelkezni, viszont a kérvényhez mellékelni kell a felmenők egykori magyar állampolgárságát igazoló okiratot, amit egyértelmű, hogy 90 éve nem őrizget a legtöbb magyar család az éjjeli szekrényben. Egyszóval egyelőre kérdéses, hogy Felvidékről a többség fogja-e kérvényezni úgy a magyar állampolgárságot, mint annak idején a státusztörvényből kifolyólag a Magyar Igazolványt. Helyeslő, de elmarasztaló vélemények is keringnek a szlovákiai (!) magyar politikai és kulturális illetve a felvidéki közvéleményben. Ezúttal a révkomáromi Bósza Jánost kérdeztük, akinek a neve a békés autonómia törekvésekkel köthető össze.

Mit gondol a második Orbán-kormány gyors döntéséről a kettős állampolgárságot illetően?

A gyors döntés hátterében talán két dolog rejlik. Az egyik a 2004-es népszavazás sikertelenségének a kompenzálása, másikat pedig nagyon leegyszerűsítve Jobbik fóbiának nevezném. A Fidesz politikusai a nemzeti oldalt szerették volna ilyen formában megszólítani, és a gyors, a már régebben beígért döntésükkel egy kicsit keresztbe tenni a Jobbiknak. Ez a gyors döntés inkább a magyarországi polgárok irányába volt üzenetértékű és kevésbé a külhoni magyarság felé.

Ön szerint mit hozhat ez a felvidéki magyarságnak?

Megint csak kétféleképpen kell látni a dolgokat, mert mást hoz az egyénnek, és mást hoz a felvidéki magyarságnak, mint nemzeti közösségnek. Az egyén mielőtt úgy dönt, hogy vállalja a kettős állampolgárságot mérlegelnie kell annak jogi következményeit a szlovák parlament által jóváhagyott és július 17-én életbelépett kettős állampolgárságról szóló törvényből kifolyólag.
Ismerve a törvény negatív következményeit, bizony komoly bátorság kell ahhoz, ha valaki élni szeretne a kettős állampolgárság intézményével, vagyis fel szeretné venni a szlovák mellé a magyar állampolgárságot.
A kettős állampolgárság intézménye a felvidéki magyarságnak, mint nemzeti közösségnek csak akkor hozhat politikai tőkét, például az asszimiláció ellenes küzdelemben, ha sokan vennék fel a magyar állampolgárságot.

Mi a véleménye, orvosolja ez a tragikus december 5-i népszavazást?

Erre a kérdésre már részben válaszoltam, de annyit még hozzátennék, hogy szerintem nem orvosolásról van szó, mert a politikában csak jó és rossz döntések vannak. Az akkori népszavazás nem azért volt sikertelen, mert rosszul volt a diagnózis megállapítva, hanem azért, mert kevesen vettek részt és a szocialisták ellenpropagandája végett, a szocik elbizonytalanították az embereket. Az akkori rossz szocialista propaganda azt eredményezte, hogy a népszavazás sikertelen lett, a mai politikai helyzet pedig a májusi politikai döntést. Ez két különböző szavazás, más-más közegben. Az emberek többsége 2004-ben is, legalábbis a lelkük mélyén akarta a kettős állampolgárság intézményének a kibővítését a külhoni magyarság részére, csak meg voltak félemlítve a szocialisták ellenpropagandájával. Ma ez az ellenpropaganda nem létezik, vereséget szenvedett.

A felvidéki magyarság megmaradása érdekében mit tart járható útnak?

Ahhoz, hogy megmaradjunk, fel kéne végre ébrednünk csipkerózsika álmunkból. Majd a saját lábunkra állva merjük követelni az alkotmányos jogainkat, úgy, mint Mahatma Ghandi és Martin Luther King, nem sértve törvényeket, de maximálisan élve alkotmányos jogainkkal.
Ha kell hangosan kint az utcán, bártan vállalva a nézetek konfrontációját is. Másképpen nem fog menni, mert ezt a békés küzdelmet helyettünk senki sem fogja megvívni. Ez a mi feladatunk és kötelességünk. Egységes fellépésre, minden nézet és vélemény meghallgatása után, egy új 12 pontra van szükségünk, amit a felvidéki magyarság többsége elfogad, magáévá teszi. A politikai képviseletünknek pedig e céloknak a mezsgyéjén kéne a végső siker érdekében küzdenie. Tudom, ma még ez megvalósíthatatlan vágyálom, de azt is tudni kell minden siker kovácsa maga az ember, bátorsággal és akarattal felvértezve. Ha megvan a bátorság és az akarat, de a lehetőség nem kopogtat be hozzánk, csináljunk magunknak egy kaput.

Csináljunk magunknak egy kaput!


Kérdezett: Homoly Erzsó

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf