Erdélyi Tibor: Feszülnek a húrok

Feszülő húrok világa ez.
Nagyon csúf világ, biz annyi szent.
Az ész a szívnek, s a szív az észnek
– nem tudom miért – hadat izent.

Ott túl az ellen! Nem közöttünk!
Vigyorgó képpel pusztít, rabol.
A Tátra képe ködlik felénk,
s hazánk népe mégsem egy akol.

Ahányan vagyunk annyifelé
húz a szívünk s rikolt a szánk.
És sírva, nyögve, könnyek között
sínylődik szegény magyar hazánk.