Mentes Mihály: Lázban

A szemem lángol, a fejem forró,
Az ágyam éget, láztűzben fekszem.
Mint ha forró szél gyertyát lobogtat,
Fogy az erőm, fogy, elég a testem.

Jó volna tudnom, hogy sötét éjjelt
Világítok be én, égő máglya,
Vagy megmelegszik néhány szegény a
Tüzemnél, mely már csontomat rágja.

Csorog a viasz a roppant szélben.
Sem meleg, sem fény nem lesz belőle.
Ijesztőn fogy a gyertya. Szívemre
Hull a kanóc bús hamuesője.

Meghalni lázban csorgó viaszként,
Elfogyni, égni haszontalanul –
Nem! A lepergő napok tömjénét
Szívemre szórom szép áldozatul.
Lemosolyog rám édesen az Úr.