Veres János: Palóc madonnák
Három parasztasszony jön a dombháton
fekete ruhában,
egyszerre mozgó árnyképrajzok,
palóc madonnák,
fejkendőjüket, szoknyájukat szél cibálja,
nekifeszülnek a szélnek,
jönnek a dombháton
kemény léptekkel,
mintha birtokok határát mérnék,
jönnek, csak jönnek az úton,
hetedhét ország ellen,
fényévnyi messzeségből,
Gümör vezér táborából,
balladák ravatalai mellől,
portyázó törökök fogságából,
kurucokat bújtató nádasokból,
nekifeszülnek a tar dombon a szélnek,
halványlilakárpit mögöttük az égbolt,
élesen látszik bakacsin alakjuk,
verdesnek a fejkendők a szélben,
szíven csapdos a végük,
jönnek, csak jönnek,
szalmakucsmás viskókból,
cselédházakból, pusztító zivatarokból,
porfelhő süvít szemükbe,
jönnek, csak jönnek,
áldozati oltáraik – sütőkemencék tüzétől,
katonavonatok árnyékából,
földönfutók menetoszlopából,
fülledt marhavagonokból,
sikált asztaltól, fonóból, betegágytól,
néma vasvirágok közül;
add meg, sors,
hogy ott, ahová mennek,
na legyenek táncoló borotvákból a hidak,
sohasem legyen a három asszony
SOS-jelzés három betűje.
Hunyott szemmel is,
fekve is, állva is
halálomig látom majd őket,
mint mozifilm kimerevített záróképét,
mint szénfekete szoborcsoportot.