Mécs László: Vetkőzik az erdő
Az Úr így szól a Sátánnak:
– Nos, mindazt, amije van,
hatalmadba adom, csak rá magára
ne nyújtsd ki kezedet.
Jób könyve
Vetkőzik az erdő
de úgy, mint egy őrült
tündér, ki ruháját
a bársonyos bőrrül
cafatokban tépi,
száll a foszlány széjjel,
tarkán ellibegve
a hűs őszi széllel.
Vetkőzik az erdő
s az őz meztelen lett:
rémíti ropogás
s álom-halk lehellet,
rontó szemek nézik,
titkaiba látnak,
borzongatja minden
réme a világnak.
Mind megőrült tündér
vetkőzik az Élet,
meztelen az ember,
meztelen a lélek:
cafatokra tépve
hit, eszmények, álmok
s a világviharban
kavarogva szállnak.
Meztelen az ember
s fagy a föld alatta:
Isten fogadásból
a Sátánnak adta,
bibliai Jóbként
próbálni akarja
s világ szemétdombján
sebeit vakarja.
Nem védi már törvény,
nem vattázza álom,
fuldoklóként csüng egy
végső szalmaszálon:
annak, kinek minden
reménysége nulla,
csupasz golgotája
lett az Arany Bulla.
A Nyolc Boldogságot
mint egy törvénykönyvet
idézi: irgalmat,
üldözést, könnyet,
tisztaságot, békét,
(mit eddig nem tisztelt)
s adósság-adásra
sürgeti az Istent!
1944.