Somló Sári: Magyar vagy!…

Magyar vagy! és csak egy hazád lehet,
E hon, mely éled s halnod ád helyet.
E hon, hol ezer évvel ezelőtt,
Magyar láb érinté a hegytetőt,
Lehel kürtjének harsogó szavát
Félték az alvó pusztaságon át,
S egy fél világ reszketve rótt adót, –
Hallván a magyar harci riadót.

Magyar vagy! és csak egy hazád lehet
E hon, – hol ezer hosszú év felett
Fény vált borút, vagy hosszú gyász – mosolyt,
Mely szent rögökre ősid vére folyt
S ha felraknánk holt hősök csonthegyét,
A Kárpátokat eltörpítenék,
S az anyák könnye, mely megöntözé –
Tengert borítna alföldünk fölé!

Magyar vagy! és csak egy hazád lehet,
E hon! hol meg kell állanod helyed!
Tokaj! hol minden tőke drága kincs,
S a vessző metszve, nyitva, fedve sincs!
Erdély! bányáiban tenger vagyon!
Kő, vas, arany! s munkátlan áll, vadon!
Bánság! hol szántani kell – megjő a nyár
Búzád vetésre, nyáj őrzésre vár!
Házad romokban… építsd újra fel!
Atyádé volt – s fiadnak adni kell!

Fiadnak – adni kell – önérzetet,
Törhetetlen, elszánt ércszilárd hitet,
Hogy gyász, hazugság, éhség, könny között
A legyőzött, a gúzsbakötözött,
A megalázott, megrágalmazott,
Galádul rablókézre juttatott
Magyar földön – magyarnak van helye –
Hogy boldogul, vagy elpusztul vele, –
Hogy vád, bitorlás, jogtiprás alatt
Ős, szent örökségéhez hű marad –
Hordozza gyászát, osztja ünnepét,
Érette küzdi munkás életét, –
– S ha megfeszített nyer feltámadást –
Új ezer évért, – új honfoglalást!