Reményik Sándor: Angelus

Uram – mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
S úgy figyelem a másik mozdulást:
A harang lengő lebbenését,
Ahogyan hangra válni indul
Szinte-szinte súlytalanul
A kínzott érc-tömeg.
Remeg, remeg.
Ámde emberi hang végre-végre
S meleg – meleg.
Áhítatnak és szeretetnek,
Biztonságnak és értelemnek,
És reménységnek és hála-adásnak,
Más szívben való szent felolvadásnak
És minden jónak: enyésző kevés – –
De legalább már nem félreverés.
Szörnyű, Uram, ez: mindig félre, mellé,
És össze-vissza mindig –
Harang-kötelem ördögök cibálják.
De most egy angyal Angelusra csöndít.
Az agyongyötört, kétségbeesett,
Mindig félre-rángatott érc-tömeg
Külső és belső háborúkon át
Ma megtanulja, megtalálja mégis
Az estharangszó ősi dallamát.
A hóolvadásos enyhe sötétbe
Ma kicsendülök, kicsendülök végre
Én, én, magam, magam,
Figyelme lelkem lengő lebbenését,
Ahogyan indul szinte súlytalan.
Remeg, remeg –
Ámde emberi hang végre-végre
S meleg – meleg.
Kevés, kevés, háromszor is kevés
Minden jóra ez a kicsike hang –
De legalább már nem félreverés.

          Kolozsvár, 1940. február 3.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf