Erdélyi Tibor: A magyar harcos bátran énekel

Ne hallgass, múzsa! Ne hallgass el!
Lángol a határ, az ágyúk torka bőg,
vércsemódra vijjog a gránát
s jajongnak erdők, földek és mezők.
Sír a lángvető, kattog a gép,
tótágast áll a világ botorul.
Csak a hősök szíve van helyén,
azokra kétség fátyla nem borul.
Ne hallgass, múzsa! Ne hallgass el!
Hisz fegyver vagy te is: dallam és derű.
Minden robajon át mosolyra bír szavad:
a hárfahangú aranyhegedű.
Ó, múzsa, te drága, szent kehely,
csorgasd a költők szívébe borod.
Fakadjon dal a néma ajkakon,
hogy míg a világ erjed, háborog,
némán senki se üljön
az elefántcsonttornyok bástyái mögött.
Ó, múzsa, járd be, járd a hősök útját
s emeld magasba a véres, szent rögöt,
melyen dalos ajakkal, nótázó kedvvel
fiaink keletre mennek el…!
Lángol a határ, az ágyúk torka bőg
s a magyar harcos bátran énekel.
Ó, múzsa, dicső fegyvertárs, barát,
add hát ajkunkra bátor fegyvered,
hisz újuló erőnk istennője vagy,
kinek a lángja bennünk megered.
Ne hallgass, múzsa! Ne hallgass el!
A vijjogó gránát meg ne fojtson, jaj…!
Légy mosoly szemünkben, arcunkon rózsapír,
ajkunkon bátor, vidám dal, kacaj!
Légy ősi, szent, konok erő,
ábeli erő, mit megirigyel Káin,
a honvédek szuronyán csillogó fény,
bátor, hősi dallam szívünk húrjain…!