Csighy Sándor: Szabolcsban én is ott vagyok Erdélyben

Innen Szabolcs homokjáról
leng csak feléd lelkem zászlaja.
Ó, messze, nagyon messze vagy…
Mérföldek poros szalagján
végtelen számok jelzik
mily utat kell tenni vágyó
áldó lelkemnek, hogy lássalak.

Nem riasztanak e számok,
nincs távolság, ami tőled
kincses Erdély elválasztana…
Szinte szomorú a halom
szőlőtől kipirult arca,
látva vágyódó szemem havas
homlokodra nézni hasztalan…

De én most mindent feledve,
ami hűségben köröttem él,
egy tájra nézek vágyó szemmel,
honnan fény szikrázik felém…
Dicső történelem szórja
fényét szerte és azt nézem
rajongással, édes szerelemmel…

Fényes tűzijáték! Lelkem
gyönyöre lángol fel a fényben,
égig csap lángja örömének
s itt a Nyírség törpe halmain
felcsendül szívem himnusza,
amikor magyar zászlóink
Erdély ősi földjére érnek.

Nem én viszem őket, s mégis én!
Lelkem lángoló tüze lobog
magyar honvédek szemében.
Zászlójukon vágyam ragyog
háromszínű fényben. Köztük,
velük megyek át a Hargitán
s Szabolcsban is ott vagyok Erdélyben…