Kiss Gyula: Magyar harangok

Élők hívását, holtak siratását
Bíztad reánk, világok alkotója.
Egyházad ércből formált nyelvei
Voltunk mi eddig. Ám de most harangra
Nincs semmi szükség. Hisz Te Magad is
Itt jársz közöttünk. Száz meg száz alakban
Felénk világol tiszta ragyogással
Jelenlétednek égő csipkebokra.
A vak is meglát. És aki nem ismert,
Reád talál, meghallja szavadat.
Az élők ott tolongnak házaidban
Hívásunk nélkül is. Minden halott
A nemzeté most, az siratja el
Helyettünk, néma könnyet harmatozva.
Oh, seregeknek Ura, Istene,
Vedd hát le rólunk békés kor parancsát
S engedj leszállnunk szentelt tornyaidból!
Oh, seregeknek Ura, Istene,
Eressz a bércek véres tarajára,
Hol népeidnek hős Dávidja küzd
A Te neveddel, aki vagy Igazság.
Uram, a magyar harangot bocsásd el!
Ércszolgáidnak telhessék be vágyuk:
Oh, hadd lehessünk magyar ágyúk,
Halált dörögve völgyön és hegyen…

És szól az Úr:
        Legyen!