Végvári [Reményik Sándor]: Magyarok mindenütt

Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,

Kiknek nincs takarótok, vértetek:
Csillagokra gyakran nézzetek!

Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor

Kemény gályapadokon, láncok között. –
Mert íme, nincs már, ami összeköt

Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.

De ködön át, de szemfödélen át,
Vajon ma merre mutat új hazát?

Magyarok, mindenütt a végeken,
Posta nem jár a téli éjeken,

Levél nem száll kedvestől kedvesig,
Ércdrótok a húrt nem rezegtetik:

Élünk-e még vagy sírban pihenünk? –
Csak a csillagos ég közös velünk,

Az ezerévnél ősibb csillagok,
Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.

Fenn a Fiastyúk őrzi fiait:
Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.

Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!

Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.

És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.

Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.