Bodor Aladár: A hallgató magyar

Túl új határ sorompóján,
Könnytül sósabb új kenyéren
S fojtott hosszú alkoholján
Nevelkedik a testvérem,
A hallgató, új magyar.

A mi fajtánk, de lórulszállt,
Nem a régi, boros, szájas,
Nem kurjantja fel az utcát,
Át nem látszó szeme száraz,
Föld alá néz s hallgatóz.

Ős gyökérről alattomban
Jött messzire bujtott sarja,
Mozgásában új titok van,
S ajkán belül marad hangja,
Jaj, hozzánk már szava sincs.

Csak magába ujjong s könnyez,
Másfelé néz az oltára,
Ismeretlen ég és föld lesz,
Merre karját, szívét tárja,
S más a szótlan fohásza.

Mit gondol ő, ha mi szólunk?
Mit beszélhet ott magában?
Mit tervez ő egyszer rólunk?
Mit hoz majd e némaságban,
Ha megszólal valaha?

Tán egy reggel elénkdobban
S csak félretol szíjjas karja,
S ismeretlen, kemény szóban
Parancsot sújt a magyarra,
S hoz új földet s új eget…