Zsabka Kálmán: De szolgák nem leszünk!

Üzenet a trianoni békeszerzőknek

…És széjjeltagoltak, mint gazdátlan földet.
Dirib-darabokra, hogy tán soha többet
Össze ne forrhassunk, össze ne bújhassunk
És egymáshoz többé soha ne szólhassunk.
Széjjeldaraboltak, igába hajtottak,
Röhögve, gúnyolva lelkünkbe markoltak.
Azt mondták gőgösen: szabadságot adnak
S szolgáivá dobtak rongy martalóc hadnak.
Csuklóinkra rakták a csörgő vasláncot,
Ős kúriánk helyett börtönt és vasrácsot,
Korbácsot,
Rabtáncot
És magyar arcunkra vértől ázott ráncot.
Templomunk bordélyház,
Nő s lányunk a rongya!
S aki ott orgiáz,
Tudjátok-e ki az?
A felszabadító,
Új honalapító…
A világ szemetje,
A szemétdomb rongya!

S mi legyünk szolgái?!

Hol van az a rút váz, az a bitang féreg,
Kiben nem forr fel a bilincsbevert lélek,
Aki porban csúszva csókol köntösszegélyt
És a sajátjából könyörg gyáván segélyt?!
Hol van az a koldus, aki konc után fut
És kit, ha felrúgnak, azért szolgálni tud?!
Nincs közöttünk egy sem, s nem is lesz, esküszünk!
Mert mi: szabad népek – szolgák sosem leszünk!

Vessetek ti győzők tömlöc fenekére,
Hol nem jön virradat az örökös éjre,
Ahol penészvirág, bűzös, undok patkány,
Mivelünk tanyázik a korhadt fapadkán;
Avagy nehéz lánccal kössetek sziklához,
Hol keselyű kereng és vércse kiáltoz,
Marcangolják szívünk, vájják ki a szemünk,
De szolgák nem leszünk!

Fagyos téli éjjel, hóförgeteg ha zúg,
Ott, hol összeszalad több jeges országút,
Pőrére vetkőzve, véres gúzsba kötve,
Hagyjatok ott minket pusztulásba lökve.
Temessetek élve egy hulla-gödörbe,
Ahová levegő, napsugár nem tör be,
Vessetek máglyára, húzzatok bitóra –
Mégsem nyílik a szánk egy könyörgő szóra!
Egy szálig elveszünk,
De szolgák nem leszünk!

Űzzetek pokolra hosszú lángostorral,
Etessetek kínnal, mérgezett undorral,
Italnak adjátok a kénköves lávát,
Raboljátok el a csecsemőink álmát,
Hányjátok kardélre házunk minden népét
S igyátok, ti rablók, a gőzölgő vérét,
Dobjatok az éhes vadnak martalékul,
Kínozzatok, rajta! míg a szánk elnémul –
Mert a szolgáitok,
Kivert kutyáitok,
Míg ez a sárteke életet fog adni,
Esküszünk,
Nem leszünk!…
Vagy e korcs világot,
Mely reánk üszköt dob –
Izzé-porrá zúzva, mind meg fogunk halni!!