Sinka István: Ádám a halmon
Áll a halmon magyar Ádám,
de alma nincs az almafáján,
mert ezer éve zálogba tette
s a zálogos most mind leszedte,
hogy ne tudjon Ádám sose delelni,
se álmodni - jaj, csak perelni,
fával, magával és a halommal,
ám egyikkel se irgalommal.
Hanem csak úgy, mint a kézbeli
fejsze, amely a tért nyeli
ragyogva, s magát is koptatva, kába
ezüstvillámmal húll a fába.
Így tesz Ádám is... Mert ha lombos
új hittel jön is és bolondos,
szép szíve nagy lángokat vét:
hogy föl ne nyissa virágszemét,
ezren altatják s mikor már nem lát,
ezren újra megrabolják...
De, ki Ádámot szereti,
ujját gyógyítva rá veti. -
És ő mozdul, lázadni kél,
s szívével a szívemhez ér;
már tud sírni, tud dalolni
és nem hagyja magát megrabolni.
Itt állok előtted... Látod, Istenem,
hogy nékem is van annyi sebem,
mint a csillag... S e mellett még,
Ádám kínja is bennem ég.
1936