Alföldi Géza: Az én apám egy szabad proletár

Az én apám robotos munkás.
Tüdejét a gyárak füstje marja.
Markát a munka hólyagosra rágja.
Égő, nyílt seb fáradt, vékony karja.
Alig vonszolja magát az este,
Mert kiszívja vérét a messze gyár.
De azért én mégis büszke vagyok rá, mert:
Az én apám egy szabad proletár!

Nem rabszolgája gyárigazgatóknak.
Kiirtottuk a nyúzóink hadát.
Minden a miénk! Egyenlők vagyunk!
– De néha, hallom, tanítja anyát,
Hogy ma még rosszabb, mert száz parancsol,
S ki nem kussad, rá kínok kínja vár!
Elviszik egy éjjel, s többé nem jön vissza;
Az én apám, a szabad proletár!

Anyámat az ostromkor lefogták,
S meggyalázták. Nem tudom, mi az!
Apámat a falhoz lapították,
És összeverték. Biz, ez így igaz!
Asszonynővérem lúgkövet ivott,
Mert nem bírta a gyalázatot már.
De tán ez volt az ára annak, hogy ma:
Az én apám egy szabad proletár!

Az volt a zrís, a felszabadulás!
A környék fáin, húsz, harminc halott!
Fölakasztva himbáltak a fákon,
Mint az én apám, a dolgos magyarok!
Aki akarta, leköphette őket.
Ne m volt az apám élő, holt se már:
S ötödmagával temetgette őket:
Az én apám, a szabad proletár!

A lakásunkat összetörte a
Sok idegen, aki benne járt.
Nem értettem meg egyetlen szavuk.
Oroszul tudni épp, ezért nem árt!
De hála nékik, felszabadítottak!
Nem volt anyámnak rég egy könnye már.
S káromkodva állt a romok láttán:
Az én apám, a szabad proletár!

Három éve. De ma már szép minden.
A kirakatokban szikrázik a fény.
Az üveg előtt vásárlósdit játszunk
Jancsi, Sári, Marcsi, Miska s én.
Jancsi párttitkár. Neki van pénze.
Ő vásárol!… De ezt is unjuk már,
Mert lám belőle épp úgy nem kapunk mint:
Az én apám, a szabad proletár!

Miska rendőr. Hogyha lázadunk,
Megbilincsel, s rútul összever.
S ha lenne neki vastag kötele,
A szomszéd fákra gőggel kötne fel.
Utána egyenlőséget játsszunk.
S mögöttünk könnyes szemmel áll, –
Mi bántja, nem tudom, nem én, –
Az én apám, a szabad proletár!

Ha megéhezünk, anyám csak megölel,
Káromkodik, mint jégeső apám,
Üres kenyeret nyom, ha van, markunkba,
S kituszkol az ősz hajú anyám.
Nehéz az élet! Kutyább, mint előbb!
De éhezünk, eb, aki bánja már,
Hisz ezt akartad, ugye, jó apám,
Te kérgeskezű, szabad proletár!?