Bolyongások

Fodor Géza: Bukovinai esték

Szemünk alján bordószínben
Villámlik egy messzi évszak, –
Ritkul fehér hollóingen
Árvalányhaj, gyöngyiszalag

Vadzab növi a temető
Kopjafáit révültében
Hegyoldalból mélykék erdő
Forog tükrös fejszeélen

Kovács Vilmos: Testamentum

Uram, emeld fel csontig nyűtt testem,
s fújd el belőle múlt lobogások
füstölgő üszkét.

Ismerd fel bennem halandó másod,
ki most fekete árnyadra estem,
s hozzá szegeznek lázvörös tüskék.

Stumpf Benedek András: Barbárok

/Új hódítókra várva/

A vasfüggönyt centire eladtuk.
Az ország kapuit kitárta.
Lakója mind
  főhajtva hallgat,
Új hódítókra várva.

Vári Fábián László: Várad felől az alkony…

Ezernyolcszáznegyvenkilenc
július harmincegy volt,
amikor Segesvár fölött
megborzongott a mennybolt.

Pacsirták elnémultanak,
elhúztak messzire,
feltornyosul az egekig
a háború híre.

Ács Károly: Vers 2000-re

                    „Nem tudjuk szeretni magunkat,
                        És nem hisszük el, hogy szeretnek…”
                                                               Ady

Kezdjük hát az utolsó évet,
ha az Isten is úgy akarja…
S ha átjutunk az ezredváltón
egy év múlva, vagy tegnap óta,
kezdjük a számolást elölről,
évezredben is gondolkodva.

Gergely Boriska: Csoda

Mi lesz, ha egyszer nem lesz többé csoda
és a józan górcsövön mindent megtanulunk látni
és nem lesz majd hit sem, amely anyja a csodának
mert a csoda hitünk méhében él…
Amikor már semmi sem segít
az élet nem vonz, nem taszít,
a színek számot kapnak a hátukra
és szétkenhetem magamon, mint az orvosságot.

Jung Károly: Pannon esti zsoltár

Ha partba ütötte orrát Az utolsó ladik is, Ha már mindenki
Mécsgyújtásra készülődik,
A tiszteletes az égre néz.
Mint szép híves patakra
Szarvas kívánkozik,
Szava úgy száll
Az Úrnak lába elébe,
Vele a halászoké,
Pákászoké, földmívelőké.
Erre elhallgat minden
Erdei vad a láp vizében;
Vízben nézi magát a falu is.
S messze túl a szökevény,
A bocskoros, az ingoványban;
De benne az idegen Hold is.
S látja benne magát az Úr,
Az örök csillag-mécses,
Miközben könyörgés,
Fájdalom száll az ég felé.

Majthényi György: Harmonikaszó

Szelíd estéken,
Mikor fáradtan ültök, hullott emberek,
S a csillagsugár fázlódva fölremeg,
Valami csüggedt, vén padon
Harmonikázni szeretnék nektek.

Podolszki József: A teremtésből kilépve

Ki a teremtésből kilépve zenged
fogyhatatlan
ki nem hiszel tudatlan anyagban s léttelenben
ki három pólyába csomagoltál minket
ki hisztérikusan hiszel minden tapasztalatok
minden zűrzavar és minden elmúlás ellenére
a visszatüremlő végtelenben
mi magát bennünk sokszorozza

Szenteleky Kornél: Fülemet rányomom a földre

Tikkadt nyári éj, milliárd csillag
hunyorog s dermeszti a vért bennem.
Egy kis gyöpön fekszem, körülöttem
sok ezer hold a paraszti munkát
zengi, éli, érleli a csendben.
Messze van a falu, messze minden:
ember, szerelem, gyűlölet, élet.
Itt-ott messzi szállások felül
ugatás bugyog fel, majd elül…
Éjjel. Bácska. Csak én heverészek
fáradt földek tikkadt kebelén.
Csak én.

Herczeg Ferenc: Prágai demokrácia

Nem volt még ország, ahol a hatalmon lévők annyi lobogtatták és csörgették volna a demokráciájukat, mint a csehszlovák köztársaságban. Az emberi szinte azt hihette, hogy túl a Ronyván – vagy melyik is az a bizonyos „hajózható” határfolyam? – az élet egyetlen vidám demokrata piknik, amelyen Benes az előtáncos és talán Masaryk a bálanya.
És milyen farizeus önteltséggel sajnálkoztak a magyar népen, hogy annak nincs olyan Istennek tetsző demokrata kormánya, mint a csehszlovákoknak! – Hogyne! Egy defetista magyar demokrácia éppen kapóra jött volna a cseh kormánynak, amely, akár demokrácia, akár diktatúra, mindig a csontja velejéig imperialista marad. ...

Mindszenty József: Pásztorlevél a deportálásokról

1947. október 2-án a magyar püspöki kar nevében Mindszenty József bíboros hercegprímás az alábbi pásztorlevélben tiltakozott a felvidéki magyarok és a magyarországi svábok deportálása ellen

Kedves Híveink!
Azt a szilárd és megingathatatlan alapot, amelyen boldogemlékű Serédi Jusztinian bíboros-hercegprímás és érsek hazai apostolutód társaival együtt a szerencsétlen és végzetes hitleri parancsuralomnak faji alapon folytatott kegyetlen zsidóüldözésével szemben küzdött, a hatalmaskodók és a nagy nyilvánosság elé tömören így szegezte oda: ...

Simon Menyhért: Magyar testvérekhez szólok!

Magyar testvérek, 
Nem vagyunk mi mögötte
Egyetlen népnek sem
Eszmények szeretetében
Igazságért harcolni tudásban,
Tetterőben, munkakedvben,
Tudásvágyban!

Sajó Sándor: Éj a szavadban

Ragyog az ég. Az úr leheletére
Csillognak rajta rezgő fénypihék;
Tündöklő titkok halkszavú zenéje
Zendíti át a mindenség szívét.

Tündöklő titkok égi messzeségben,
Szomorgó csend az alvó föld ölén;
Ezernyi árnyék kél-száll észrevétlen
S feketeszálú fátylat sző körém.

Kersék János: Sóhaj a bujdosók után

Zászlós oromról mélybe, porba rántva,
Sok színes álmunk meztelenre hántva,
Hátunk fájlaljuk ólmos bot után.
Sok vágyunk, tervünk, minden összeroppant.
Égig csapó láng hirtelen kilobbant.
Nézünk a romba ájultan, bután.

Jankovics Marcell: Magyar porszemek

Magyar porszem! – a forgó szél
Miért ragad el rohanva?!
Omladozó udvarházak Elapadott szívek hamva…
Magyar porszem, kincses porszem,
Tölgyfa, kalász, rózsa őse,
Benned aludt rege-álmot
Balidők bús hegedőse…
Nagy idők szép hegedőse…

Fehér Ferenc: Vajdasági kesergő 1949-ben

Házunk ereszétől elszöktek a fecskék,
házunk elejéről lepereg a festék
s nem meszeljük újra.

Gyerekünk ha látjuk, gyerekünk csak éhes,
asszonyunk csitítja, s kedvünk semmivé lesz –
káromkodunk újra.

Darvas János: Magyar végzet

Győzelmes hitben én még sohasem hittem.
Mit most csinálok, hit nélkül csinálom.
Tudom, hogy úgyis minden mindegy itten.
Hiába-harcom mégis híven állom.

Hiába vívok, hit nélkül, de híven.
Mit vérrel védek, rom csak, régi várrom.
Se jussom nem lesz, sem jövőm, se hírem.
Hiába-harcban szép hulltom se várom.

Szeretnék hinni győztes hősi hitben,
De ezred-éve állok már így itten,
És ezred-éve vívok így világba.

Nem lesz se jussom, sem jövőm, se hírem:
Megvívom mégis, hit nélkül, de híven.
Magyarként, daccal, végig és hiába.

Sajó Sándor: Köszönöm, Isten, ezt a szép világot…

Köszönöm, Isten, ezt a szép világot,
E szép világon ezt a sok csodát,
Mindent, mi bennem élt, dalolt, virágzott,
S szépséggel most is ölelőn fon át.

Szép volt: zöld erdőt járni andalogva, 
Felcsodálkozni fényes csillagokra,
Szép volt a cigány síró hegedűje,
Mikor a szív is búsra könnyesült,
Szép volt a nyári nyugalom derűje,
S szép volt a vágy, mely sohsem teljesült…

Köszönöm, Isten, ezt a szép világot
S hogy megcsodáltam mindet, ami szép volt
S mitől szívemnek elbúcsúzni fáj, –
És minden szépség legyen százszor áldott:
A zöld erdő, a csillagos nagy égbolt,
Az Ipoly völgye és az egri táj,
Fonyódi várhegy, kéklő Balaton, –
S az én öröknagy magyar bánatom…

Pável Ágoston: Szegények hulló könnyeit számolom

Szegények hulló könnyeit számolom
egymásba ömlő,
embercsapás, sóhajos utcasorokon.
Utcára került királyi szemét:
egyenkint és vékonyka szalagokban
csorog a sok könny szerteszét.
S én számolom:
tíz, száz, ezer és millió:
csepp, ér, folyam és óceán.
S a vörhenyeges láthatáron:
új Vízözön,
kozmikus, szörnyű Vízözön!