Gracza János: Az én imádságom

Minden este az az imádságom:
Én Istenem, nézz szét a világon!
Hints örömet milliók szívébe –
Legyen már a nagy világon béke!

Nézd a cipőm, nézzed a ruhámat…
Egyik lyukas, másikon rés támadt
S apukámnak nincs másikra pénze –
Legyen már a nagy világon béke!

Szánakozz már az édesanyámon;
Szívem úgy fáj, mikor búsnak látom!
S mikor ölel, könny ragyog szemébe –
Legyen már a nagy világon béke!

Ó, add vissza Nagymagyarországot!
Tedd boldoggá az egész világot!
Imádságom találjon Elédbe –
S tedd, hogy legyen már a Földön béke…

Vályi Nagy Géza: Bölcsődal tavaszi vetés felett

Uram! elszórtuk a magot, -
A többi: titkok – titka.
Igéd így biztat: kérj, adok –
- Hinta – palinta –
A mindennapi kenyerünket
Add meg minékünk ma!

Trónod felé pacsirta száll, -
Szívünk: zsoltáros – tiszta.
Hess! szél, köd, rozsda, jég, aszály -
- Hinta – palinta –
A mindennapi kenyerünket
Add meg minékünk ma!

Szent Veronika keszkenőd
Vérző orcánk simítja, -
Zöld hímén ég: könnyünk, erőnk -
- Hinta – palinta –
A mindennapi kenyerünket
Add meg minékünk ma!

Ha áldásbölcsőd langy esőt
Áhítoz termő kínba,
Itasd meg Péter-Pál előtt -
- Hinta – palinta –
A mindennapi kenyerünket
Add meg minékünk ma!

szozattovabbacikkhez

 

Vargha Gyula: Magyarország, édes hazám!

Magyarország, édes hazám,
Te vagy az én édesanyám!
Valamennyi hazámfia
Mind az édesanyám fia.

Hazafivér, mind nemes vér,
Aki magyar, mind egy testvér.
Jaj annak, ki a testvérre
Úgy tekint, mint ellenségre!

Gyűlölségnek legyen vége!
Magyarok közt legyen béke!
De minek is a sok beszéd?
Szorítsuk meg egymás kezét!

Zempléni Árpád: Gondoskodás

Gondoskodott az Isten arról,
Minőt virítson rózsa, mák.
Szamár ordítson, bölcs hallgasson
S égbe ne nőjjenek a fák.

Gondoskodik az Isten arról,
Hogy magyar írók jöjjenek
S gondoskodik e nemzet arról,
Hogy soha meg ne nőjjenek.

1904

Borbély István: Az erdélyi magyar szépirodalom

Ha én szépprózaíró volnék, nem csinálnék egyebet, mint sorra venném jóbarátaimat és jóismerőseimet, elmondatnám velük életüknek folyását s aztán leírnám azt. Meg vagyok győződve róla, hogy soha ki nem fogynék a szép, mély és tanulságos témákból. Mert az én jóbarátaim, jóismerőseim mind erdélyiek. Itt születtek, itt gyötörte meg sorsuk őket s ha el nem üldözte balvégzetük, itt fog domborodni a sír is fölöttük.

    Csak akkor látja az ember, hogy mi Erdély, ha más vidéken is járt s más embereket is megismert. Más a nagy magyar Alföld kiskirály parasztja: szemhatárát s szándékait soha sem zavarja semmi, a hegyek üstökét megrázó fergeteg nem kavarja föl lelkét, ha végig süvít rajta. A Tátra-vidék tót földje egy darab felkívánkozás a föld feletti tisztább levegőjű régiókba. Sokszor elnéztem szegény népét, mely nyomorát el nem cserélné senki boldogságával. Nem faji és társadalmi céljaik, hanem a környező természet karakterével összenőtt emberi jellemük az, ami őket boldoggá teszi. Mert van felfelé törekvő szabadság és van szélességben elnyúló szabadság. A tót föld, Tirol és Svájc a magas régiók tiszta levegőjű szabadságában él és a klíma kijegecesedett emberi karakterükön is. az angol és német szabadság széltében könyökölte ki a tért, s e terjengősség rajta van egyéniségükön is. 

    Mi, erdélyi magyarok, a félemberek földjén lakunk. Lelkünk telve ábrándokkal, melyekre a legtisztább napfény ragyog, de ábrándjainknak soha nem tudnak kinőni szárnyai. Kezdtünk mi sokat és nagyot, de a végét ki nem vártuk semminek. Két kezünkkel felnyúltunk az égig, de szívünknek közepén egy darab kopár mezőség hever. Mi voltunk az örök kezdet s az örök félbenmaradás. Mi voltunk az örök sietők és az örök későnérkezők. Nem hiszem, hogy volna a világon hely, ahol annyi a derékban kettétörött lélek, mint itt. Sorsunk éretlenül rázza le terveink gyümölcseit s mi mindennek ellenére száz, ezer csalódás után is megint kezdjük elülről.

szozattovabbacikkhez

 

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLV. rész]

    - Virtusból lettem író, virtusból voltam éveken át falusi molnár (mondta Nyirő József a Színházi Élet szerkesztőségében), mert székely vagyok, s a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Egyik kidei cimborámmal fogadtam le jókora pénzbe, hogy írónak is vagyok olyan legény, mint molnárnak, s megírtam életem első novelláját, aminek ez volt a címe: a Jézusfaragó ember*. Elküldtem a Keleti Ujsághoz, és három hét múlva már magam is a szerkesztőség tagja voltam. Ott azután alaposan megtréfáltak a nagy virtuskodásom miatt. Szigorú tél volt az idő tájt, s mi kabátban dideregtünk a redakcióban. A hatalmas kályha hidegen fagyoskodott a sarokban. Egyszer csak hallom, hogy a kollégák vitatkoznak: „Olyan ember nem született, aki ebbe a rongy kályhába tüzet tud gyújtani. Egy ember volt, aki elbírt vele, a szolga. De az meg visszament a falujába.” Csak hallgatom a vitát, s ágaskodni kezd bennem a vér. Olyan pedig nincsen, hogy én ne tudjak valamit megtenni, amit más emberfia megcselekedett! Nekigyürkőztem, kimentem az udvar végén lévő fáskamarába, jól megpakolva visszatértem, s tíz perc múlva lobogott már a tűz. Gőgösen körülnéztem, és egész télen át fűtöttem. Csak kitavaszodván tudtam meg, hogy álnokul összebeszéltem ellenem a kollégák, virtuskodó természetemet fordították hasznukra.

    - Az ilyen virtuskodás végigkísért eddigi életemben, s most már kísérni fog eztán is. Egyszer jó származik belőle, máskor meg reáfizetek, de ez már hozzátartozik az élethez. Szóval, hogy folytassam, újságíró lettem, s az is maradtam vagy hat esztendeig, míg aztán reájöttem, hogy egyszerre nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy újságot csinálok, vagy regényt, meg novellát írok. A regényt választottam. Kis családommal, feleségemmel, Csaba fiammal, meg Ildikó lányommal elköltöztem Székelyudvarhelyre. Ott építettem meg az otthonomat, tiszta székely stílusú villát, szép nagy kerttel, s ott élek, dolgozom boldogan.

szozattovabbacikkhez

Habán Mihály: Átlényegülés

Aki önmagát keresi:
Istenre talál.
Aki az Istent keresi:
önmagára lel.


csillagkod1

Kunszentmártoni Molnár István: Uram adj

Uram, adj nyarat nékem,
Hogy ölelhessen dús rendet karom,
Hogy egyszer én is arra mehessek,
Amerre a vigalom.

Uram, adj bő őszt nékem,
Tele pincével, nektár itallal,
Hogy egyszer büszkén, kocsmátlanul
Köszöntsön rám a hajnal.

Uram, adj telet nékem,
Melegszobásat és asszonyosat,
Hogy egyszer nékem is legyen tiszta
Ágyam s aki csókot ad.

Uram, adj tavaszt nékem,
Hogy könnyet ejtsek ezer virágra,
Hogy egyszer ezt elmondhassam én is:
Élet! Te szép! Te drága!

1942

Kerecsendi Kiss Márton: Nyugovó

Fekete gallérja
nőtt a láthatárnak,
a homály lehelt rá
töméntelen csipkét:
tünedező fákat.
Elomlik a tájon
a puha alázat
s a hold alatt
összebújnak a házak.

A Földre sápadtan
hajlik le az ég,
nagybeteg fölé
a jó rokon.
S a gyermekszemnyi
fényességben,
csillaggal szórt
köpenyében
Isten lépked át a dombokon.

1941

Rudnyánszky Gyula: Egy perc

Egy percet adj, kegyetlen zsarnok élet,
Hiszen tudom, hogy rabszolgád vagyok;
Szabadulást nem várok, nem remélek,
Egy percnyi békét esd csupán e lélek,
S ha bár a mély seb mind tovább sajog:
Megszűnnek az erőtlen sóhajok!

Korbácsod egy percig csak ne suhogjon!
Nem gyáva pihenőül kérem ezt.
Ha könyörülsz a jámbor méla foglyon,
Azért hatalmad kockán ne forogjon;
Láncom csöröghet, nyomhat a kereszt,
Csupán a szellemem szárnyát ereszd.

Nem, hogy megizzadt homlokom törüljem,
Nem, hogy heverjek árnyas lomb alatt, –
Oh csak legyen egy percnyi csend körültem,
Hogy önmagamba titkon elmerültem,
Nyugodt derű ringatta álmomat,
S röpítsen ég felé nagy gondolat.

Oh add meg élőt, az ihlet nyugalmát!
Egy pillanat csak, a mit esdek én,
Görnyedve, érzem ostorod hatalmát:
Egy percemen csak hunyt szemmel suhanj át,
Aztán, ha már a dalt elzenghetném,
Megnyugszik e szív földi végzetén.

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntlek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanul
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szüntelenül feledünk.

Áprily Lajos: Haza

Egy életben kétszer vesztettem el.
Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent.
Hová vezetsz utam? Egy hang felel:
Keress magadnak elveszíthetetlent.

Erdélyi József: Az én országom

Most jöttem Erdélyből, Erdély országából,
egy férfi két nemezt szerelmes ágyából;
holt erek partjáról, jöttem a Dunához,
szólni anyám nyelvén az egész világhoz.

Ha magyar, ha román, édes mindegy nékem:
ez is, az is fajtám, boldogtalan népem;
népem az egész Föld minden szenvedője, –
az én Erdélyem a szenvedők Erdélye.

Országom a tűrők, szenvedők országa,
Dózsa, Hóra, Kloska, Jánku bús hazája, –
azok az én népem, azok az én fajtám,
elrettentő s vonzó példájuk maradt rám.

Véres, komor hősök, nem követem őket,
de szánom, de bánom ezt a két jó népet,
s várom Napkeletről ostorát Istennek,
hogy cserdítse végét ennek a rossz csendnek.

szozattovabbacikkhez

 

Kovács István: Beolvasztás

Előbb a regölést
aztán a regét

Előbb a földet
aztán az otthont

Előbb az iskolát
aztán a nyelvet

Előbb a fejfát
aztán a hitet

Előbb a jövőt
aztán a múltat

és mindezt
egyszerre:
jelenidőben

Kunoss Endre: Kitárom reszkető karom

Kitárom reszkető karom
Ölelni földedet
Melyre záporként hullatom
Fiúi könnyemet.
Szülöttidben csalatkozám
Te hű s igaz valál, hazám!

Fogadjad esküvésemet
Midőn kibujdosom,
Hogy szende, nyájas képedet
Szívemben hordozom
S amíg koporsóm eltakar,
Leszek külhonban is magyar.

S hogy álmom édesebb legyen,
Hazám határirúl –
Maroknyi port viszek velem
Síromba zálogul,
Így bármi távol ég alatt
Tőled nyerem nyugalmamat!

Lászlóffy Csaba: Anyanyelv

Ne hátra pillants most fiam
az elfolyó sok halott árnyra
mint kiszáradt meder olyan
a voltak fel nem támadása
nagyapád helyett most szemed
ne azt a gyújtóbombát lássa
mely negyvennégy őszén esett
Tordán az egyik szomszéd házra
ne tudj agyvérzésről s epe-
ömlésről ne gondolj a rákra
dédanyád s szépapád rege-
szarvas-tűntén se fordulj hátra
ne rágjon titkos rejtelem
ne sújtson vereségek szárnya
s a szárnyavesztett értelem
kötéltáncát járó apádra
se legyen gondod – most csak ezt
a szót vedd és védd meg mintha várba
bajvívni mennél s úgy szeresd
mintha nélküle halál várna.

1984. VI. 22.

Karácsony Sándor: Egyetem Kolozsvárott

I.

A kolozsvári egyetemet az 1872. évi XIX. t.-c. létesítette. Elődeitől és előzményeitől többé-kevésbé függetlenül született meg ez a nagy kincsünk, hiába keresgéljük össze a nyomokat, mely régebbi századokból hozzávezet, erőltetett marad a rendszer, ha szerves és intézményes folytatásként disputálja ránk azt, ami becsületes mivoltában igenis kezdet. Kolozsvárnak nem valamely régi alapítású iskolája nőtt meg egyetemmé, hanem lett neki Erdély „fővárosának” a XIX. század utolsó negyedében egyeteme, mint ahogy Nemzeti Színháza is lett, mert dukált neki, helyesebben szólva Erdélynek, a budapesti hasonló intézményekhez képest kisebb arányokban mind a kettő. Ha pedig joga volt ezekez, egészen természetesen Kolozsvárra kellett kerülniök, mert ugyan hova máshová kerülhetett volna? Kolozsvár volt a legnagyobb erdélyi város úgyszólván minden tekintetben. Más volt az eset későbben Debrecenben, ahol a már meglévő csonka egyetemet vette át az állam s építtette ki teljes egyetemmé, ott valóban folytatódott régebbről valami. Kolozsvárott 1872-ben megkezdődött az, mi Debrecenben folytatódott.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIV. rész]

    Most írja Nyirő József az első székely történelmi regényt

    Kolozsvár, [1938.] október 3.

    Nagy történelmi tanulmányokat folytatott, mielőtt a „madéfalvi veszedelem” irodalmi feldolgozásához hozzálátott – Nyirő szeretné tudni leginkább, milyen lesz az „Uz Bence” film, mert nem tudott megjelenni a filmfelvételen.    

    A szerkesztőségben lázasan folyik a munka. Egymásba olvadó hangok diktálnak, féltucat írógép kattog, s az egyik teremben rádió harsog, a másikban telefoncsengő sivít fel percenként. A száguldó világesemények minden izgalma itt viharzik a szerkesztőségi szobákban, ahol az újságíró ma mindennap történelmet ír. Ha idegen vetődik ide úgy este nyolc óra tájt, mikor már „teljes gőzzel” rohan minden az éjféli boldog lapzárta felé, a saját szavát sem hallja a zűrzavarban, de a mai vendég nem idegen a szerkesztőségben. Kedvtelve hallgatja az írógépek kattogását.

szozattovabbacikkhez

Bárd Oszkár: Jánosnak levele van Magdolnához

magdolnaI. rész

1. János a magányból küldi Máriának – ki Magdolnának mondatik – a magányába,
2. küldi és gondol melléje hosszan, hosszan, minként az este, mely közeleg,
3. küldi, agg szívének fáradt dobbanásával együtt,
4. küldi, életének halk szomorúságával és lelke ráncaival,
5. Magdolnának, ki elment a mese végén és álmodik azóta csendesen,
6. távol a zajtól, a kiáltó élettől, távol mindenkitől és közel az Úrhoz,
7. Magdolnának, ki szótlanul ment el s akinek némasága minden terítésnél több és minden prédikálásnál szomorúbb,

szozattovabbacikkhez

Berde Mária: Ima

Si fractus illabatur orbis –

Világunk hogyha megroppant körül,
Ha földre dördült az utolsó bástya:
Vaksággal rajtam Ég, ne könyörülj,
Szemem a szörnyűt szemtől szembe lássa.

Siket halállal rajtam meg ne ess,
Se kínfelejtő tompa ájulással:
Minden jajokkal a fülembe mess,
Szúrj szíven minden sikoly-tőrszúrással.

Tágítsd szemem, míg ízről ízre lát,
Megszázszorozva minden szörnyű látást,
Tépd óriásra szívem ajtaját:
Mint örvény szívjon föl minden kiáltást.

S a miden kínokat korbácsba fond,
Kezedben váljanak pogány ösztökké,
Mely serkent, szurdal, mardos, vért is ont,
S függeni fog fölöttem mindörökké…

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf