Czipott György: Magyar…

emlékezz 2006-ra

lefojthatlanul
rádbugyog pöce.
napok része már,
látod. és érted
e vészt, pusztulást –
vajh fölismered
vagy csak tördeled
jól mosott kezed?

nincsen mód várni
s nincs halasztani,
élet most tiéd
s mind hatalmai,
ma kell józanság,
ma kell cselekvés.
kenyérszegéstől
csorbul konyhakés –

megsokasulnak
jósjelek köréd.
mert félrenézel.
bárha értenéd,
ha semmit teszel,
az lesz eljövő.
minden szakad és
romlik kőre kő.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Keresztút

A falu végétől az út,
öreg cseresznyefák között,
folyik tovább, egyenesen,
mint aki elment, megszökött,
kimenekült a faluból,
s megy, megy, faluról-falura,
városról-városra, tovább,
mindegy meddig s honnan-hova…
Az árok füves tetején,
egy vén cseresznyefa alatt,
álldogált egy nagyocskalány;
mert melegen sütött a Nap, –
a virágzó cseresznyefa
ráhajló ágai alatt,
ott állt némán a keresztútnál,
rajta égszínkék új ruha…
Készült talán, vagy csak úgy vágyott,
valahová a faluba;
vagy várt valakit, valamit tán,
nem tudva kit-mit az a lány,
mint valami találós kérdés,
megfejtőre váró talány,
keresztrejtvény a keresztútnál…

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Székely kapu

A tetőm: koporsó háta.
Ilyen a Hargita s ilyen az intelmes élet.
Halálernyőzte boldog, ítélet.

A jelem: Nap kerekje,
kire süppedt sírkövek, hamvad orcák néznek,
elomlott gyermeki az aranyvitéznek.

A cifrám: veres virágok
és szittya betűk. Szépszerelem s titok betűi.
Már őket e világ nem betűzi.

A vigyázóm: búsult bálvány,
ki merevül fénynek, viharnak áll
s a hegyberogyott temetőre felszalutál.

Simonyi Imre: Történelmi lecke

Mohi. Mohács. Majtény. Világos.
S ami közte. Előtte. Utána.
Török áfium. Német maszlag.
    (Ilyen áfium. Olyan maszlag.)
    Hazai kereszt
    idegen fából –
    idegen rénfa
hazai ácstól.
Ez mind volt! Így! S még mennyi!
Iszonyatos mind számbavenni!
Orcát pirító önleköpést!
Hisz bűnösök lehettünk
akár a többi nép.
De el nem követett bűnöket:
kéjjel vállalt önkéntesek!?
EZ Mohi! EZ Mohács! EZ Majtény! EZ Világos!
Mert a történelem
    a veszejtő
de az önfeljelentő köpedelem:
EZ a valóban vesztett történelem
s ez vezetett vesztett csatákon
                                       túli gyászhoz
    Vezeklő
    s illő alázat
    a vétkekért!
De nem illegő-riszáló alázatosság
    s dőre
áron alul végkiárusítás
    jelez irányt
szakadékból az emelkedőre.
Mohi? Mohács? Majtény? Világos?
És Zrínyi?! És Ady?! És Bartók?! És Zsilinszky?!
Csak illő flórt a méltóságos gyászhoz!
De hogy bármelyik Majténynál
végleg letörött volna a zászló?
    Hát József Attila!? Hát Kodály!?
    Hát Krúdy!? Hát Németh László!?

Vajda János: Július 22-én

/Nemzetülés után/

Csak oly nagyon ne szeretném hazámat!...
...Ne kérdjetek, ne bántsatok,
Távozzatok, pusztuljatok...
Nincs már szavam, nincs énekem,
Lelkemben kő az érzelem
S nem csalogány az akarat,
Mely lágy dalok szárnyán repül,
Vihar, mely szór villámokat,
Átkot, melytől a vér kihül...
Ne bántsatok, ne kérdjetek;
Olyan vagyok, mint az idő,
Mely a vihart előzi meg:
Csendes, sötét, kétségbeejtő.
Tüzet hányandó bérc vagyok,
Még ajakam csöndes, de rajt
Mindent megégető harag
Dühös tajtéka sustorog.
Mért szeretlek, népem, hazám?...
Hogy a harag és gyűlölet,
Mely most irántad bennem él,
Úgy vesse széjjel keblemet,
Hogy meg ne átkozhassalak...
Amily igaz, hogy tán ha egykor
Megátkoználak tégedet:
E magzatod,
Aki megátkozott,
Legszeretőbb, leghűbb fiad volt...

Őrizzen ettől istened!
Mert a gyűlölet átka nem fog,
De egy igaz nemes kebelnek
Megtört szerelméből fakadt
Öngyilkos átokhangjait
Meghallgatják az istenek!...

1848

Vályi Nagy Géza: Özvegy Koromné

Özvegy Koromné egyetlen fia
A Dnyeszter partján hagyta életét…
Még csoda, hogy a gyászhírt elviselni
Szegény öregnek könnye volt elég!
Csak sírt és sírt… éjjéből, nappalából
Könnyezetlenül perc alig maradt,
Olyan lett néki gyászruha, könny, bánat,
Mint a megszokott, betevő falat.

De anyaszív főképp az gyötörte.
Érezte, a kín azért égeti,
Hogy vérén nevelt fia sírhalmára
Nem omolhatnak forró könnyei.
Hányszor gondolta: édes jó fiam,
Nyílik-e vajon sírodon virág?
Nyesik-e olykor hantodról a füvet
És Mindenszentkor van-e rajt’ gyertyaláng?

E gondolat furdalta lelkét váltig…
S addig kilincselt, könyörgött, szaladt,
Míg spórolt pénzén hazaszállíthatta
Idegenből a drága hamvakat…
Virágos, dalos május délutánon
Koszorú erdő, könny, részvét között
Vitték második sírjába Korom Pált,
Kinek lelke már rég elköltözött.

szozattovabbacikkhez

Németh László: A magyar rádió feladatai

A rádió az idei nyáron irodalmi tanácsadóul hívott meg. A meghívás váratlanul ért, de mert felfogásom szerint a gondolat tettre kötelez, s az „eszmét” csak mint születő életet tudom becsülni, lefogadtam. Két hét szemlélődés után írtam meg ezt a javaslatot, amelyet a társaság vezetője minden különösebb módosítás nélkül tett a magáévá. Az élet rövid, s eredményen kívül semmi sem fizetheti meg azt az időt, melyet e javaslat megvalósítására fordítok. Hogy megmaradhatok-e azon a helyen, melyre mint az irodalom és tudomány képviselőjét hívtak meg, munkám eredményétől függ, az pedig az író- és tudósvilág támogatásától. Javaslatomat azért adom ki, hogy ehhez a támogatáshoz a jobbakban kedvet ébresszek. Azt szeretném, ha a sok elszórt rádió-előadásból egy közös vállalkozás bontakozna ki, s a rádió, a legnagyobb magyar folyóirat munkatársait az tartaná össze, ami az eredményes folyóiratok munkatársait össze szokta tartani: a megosztott feladat.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Mea culpa…!

Az Isten s az ember szerepe a bűnben.

a) Mit tett velem az Isten? Szeretett…, azért teremtett és külön fiává fogadott. Az Istenfiúság a kegyelem tartalma és jellege. Valóban atyám ő: szült, nevelt, tanított s szereti vérét; Hallja kiáltását; «a te testvéred vére kiáltott föl hozzám», mondja Káinnak. Vonásait tékozló fiai is hordják s kegyelmei s őrangyalai kísérik őket. – Igen, én is alig hogy születtem, keresztségemben Isten fia lettem s az ő anyakönyveibe írattam. Angyal járt velem s egy csodálatos fényes árnyék, a kegyelem; ebben lakott az Isten; erkölcsi árny még nem szegődött hozzám; azután kezdtek ébredezni szenvedélyeim s vétkeztem először s azután hányszor! Első áldozásom, a szentségekhez való járulás, imák, jó példák, buzdulások szemben álltak romlott környezettel, piszkos áramokkal, mételyes miliővel. Mennyi torzulás, vergődés! Hány letörése a lélek fakadásainak, elapadása a megindulás s elérzékenyülés tiszta forrásainak, kialvása a szent tűznek. Mételyes lettem s elgyöngültem.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Mert félek

hogy valaki egyszer
elzárja majd a forrást
a forrásból kicsurgó csermelyt
elzárja mint a csapot
puszta megszokásból elzárja
és lassacskán kiapadnak a folyók
kiszáradnak a tengerek
és elszáll zörögve az ég

1972

Lenkei Henrik: Mária kesergése

Én jó fiam, egyetlen magzatom…
Ó jaj, ruhám hiába szaggatom…
Örökre zárva ragyogó szemed,
Nem éled többé drága tetemed.
Ó jaj, elnémult édes lágy szavad,
Minek zengésén gondom elapadt…
Hétélű tőr nyilall át szívemen –
Egész világ keservét viselem!

Ó jaj fiam, mért is szültelek?
E sárgolyóra mért is küldtelek?

szozattovabbacikkhez

Ormos Iván: Leáldozó nap

Leáldozó nap!
végtelen, isteni jóság csurog leheletedből
a magábaszálló Univerzum fölé enyhe olajágként odaálmodott karjaimra.

Még egy negyedóra.

Aztán, eltűnnek a fáradt égi vitorlák szemem nedvességén
aztán, szent, nagy békesség borul az árva hegyekre
aztán, föld, ember, csillag néma csöndben ragyognak,
mély, ragyogó csöndbe némulnak.

1924

Sík Sándor: Az Isten fiatal

Angyalt, ördögöt látok verekedni,
Szodoma kénköveit kerekedni,
Ég-föld omlani készül,
És mégis, nem tudok megfélemedni!

Dús gyümölcs érik szélcsavarta ágon.
Kalapom szélét a szememre vágom:
Még elvégzi magáét
Ötvenesztendős jó fiatalságom!

Te is anyácskám, ráncos Magyarország,
De kinövöd még mái magad torzát!
Érzem, érzem, újul már
Ezeresztendős szép fiatal orcád!

Az Isten fiatal, senki se féljen!
Nyissuk az égre szívünk szenvedéllyel:
Isten-kézben a villám,
Nem téveszt össze feketét fehérrel!

Vargha Gyula: Békesség az emberek között

Az ember itt bús zarándok-csapat,
- Amely mezítláb, bércúton halad,
Megvérzi kő, megtépi vad tövis,
Zarándoktársa, hát ne tépd te is.

 


tovis

Füst Milán: A magyarokhoz

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benne az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott
E nemes-szép alakzat… Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek ették virágaid, – majd a vad burjánzás
Mindent ellepett utána, – oly termés volt ez a térségeken, emberek!
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kell szöknie…

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Ahasvér

Éjjel a torkomat fojtogatja
Ahasvér, a futásnak atyja.
– Megöllek! – süvölt, s a torkomat fojtogatja.

– Miért? – kérlelte kidülledt két szemem.
Ismertelek-é, hogy így kell végzenem?
Ahasvér, szólj: bántottalak?

Szavai tegzét a dühödt alak
rámzúdította ijedtvadul:

– Bántottál. Szakadatlanul.

Megállni tudtál. Csendes kis ibolyák
halmán fújni sóvárgó fuvolát.
Egy tölgy alatt ülni délidőn,
s az idő míg iramlott szédítőn,
te ünnepeltél, az örök hegyekre
magadat szentül ráfeledve.
A dómokat tegezted, s mi dús-nagyot
az idők testáltak, becézted: ez én vagyok!
Mondtad a múltat, mondtad önmagad,
és nem voltál láz, amely fut, tagad.
Ó, hogy gyötörnek minden fáid, ibolyáid,
pihenőkön álmott csodáid!
Kín vagy te nékem és szörnyű vád,
nem bírom el egyetlen éjszakád!

Hangja kicsuklott. Tíz ujja jött felém.
S én láttam rajta, hogy
szegény.

Nagy Méda: Könyörög az erdő s vele az asszony

Minthogy a kicsi zöldtestű gyík remeg
az életéért a fa sötétre ázott derekán
és fekete szemét kérlelő-ijedten
rádveti, hogy ne bántsd!
s vele könyörög az erdő:
a fű arca megnyúlt és komoly,
nála szemrevalóbb csak
az ág-bogas bokor,
tüskéje szúrón rádmered,
jaj, ne emeld fel a kezed!
Kiszáradt ágak a fák hegyin

szájadra teszik tiltó ujjaik,
a lapulevél is szélesen hasal
s mint úton koldus nyöszörög,
ijedt pillangók röpte könyörög,
hozzád sírnak a fényes bogarak,
velük esdenek a buta kis madarak:
– Ember, kitárt kezed sorosra zárd,
könyörgünk, egyetlen élőt ne bántsd!

Úgy kérlek én, az asszony,
a legparányibb atomod nevében, Isten!
Szüntesd a készülő harcot,
ne engedd, hogy áradjon a gáz
és ártatlannak osszon roncsoló halált.
Állítsd meg, ahol indulni akar
a szörnyű vérfolyam,
a fekete vasra marjál
rozsda-aranyat,
ne engedd, hogy rombolják remeked,
szorítsd a forrására áldott tenyered!

Reményik Sándor: Hét vezér

Hogy ez még nem jutott eszembe:
Hogy a Göncölszekér hét csillagát
A hét vezér nevén nevezzem el:
Álmos, Előd, Ond - jaj, olyan rég volt,
Nem is tudom tovább.
Tudják-e még a mai gyermekek,
Hogyan vezették népüket
Az ős-hazából Etelközön át,
Tovább, tovább?...
Hogy ez még nem jutott eszembe:
Hogy a Göncölszekér hét csillagát
Róluk nevezzem el!
Be szép volna, ha csillagokká lennénk
Mindannyian,
S követnénk őket tüskön-bokron át
A csillagbokros égi réteken
Keresni új hazát...

Simonyi Imre: A hazáról az utolsó szó jogán

S esténként még megfoltozom a zászlót.
Azt a régit! – Ha a piros híjával
van a pirosnak: József Attilával.
S a hóhér a fehért ha vérrel hinti:
fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky.
S ha valaki bepiszkítna a zöldbe
ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje.
Hol fél-Magyarország Él zöldelőn:
édes Dsida, drága Karácsony Benő.
S hogy: „Krúdybiedermeier”? – az a kín! –
Szindbád gyötrelme: Széplány-Podolin!
S ha akárki (tán éppen ő?!) erővel
tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel.

Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló:
EZ volt az Ifjúkor! EZT foltozom.
Ó, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom.

Végső mulatsága ez már a vénnek.
Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek.

Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló?
Ó, folt-hátán-folt-Márai! Ó, folt-szent-Németh-László!

Németh László: Magyar radikalizmus (2. rész)

    De a magyar radikalizmus nemcsak társadalomszabó és –foltozó mozgalom. Nemhiába voltak írók a forrásai, tudja, hogy a népek nem társadalmakban, hanem kultúrákban élnek, s a társadalomszervezés csak egy része lehet a kultúraszervezésnek. A cél nemcsak a javak igazságosabb elosztása, hanem egy új, emberségesebb lakás, testi és lelki lakás az egész nemzetnek. A jó lakásnak pedig az a legfőbb tulajdonsága, hogy önmagára, a legszebb pillanataira, legnemesebb hajlandóságaira emlékezteti az embert; belőle épül szinte, és az ő továbbépüléséhez ad keretet. A magyar nép természete, legjobb órái, legigazabb hajlamai azonban hol találhatók meg? A régi magyarság emlékeiben, néhány nagy írónkban, muzsikusunkban s a magyar nép épebb szigeteiben. A nagy új, közös szállás fölépítésénél ezeket fölhasználni úgy, ahogy egy Bartók vagy Kodály a nép énekéből csinált a nemzetnek éneket: ez az, amiben azok is egyetértünk, akik társadalmi kérdésekben itt-ott különbözünk.

    Vannak, akik talán őszintén hiszik, hogy népiségünkben elmerülni s az emberiségben kitárulni összeférhetetlen dolog. Holott nemcsak hogy nem összeférhetetlen, hanem azonos. Mennél mélyebben vagyok magyar, annál igazabban vagyok ember. A legfranciább franciák, a legnémetebb németek, a legoroszabb oroszok voltak azok, akik az egész emberiségnek is mondtak valamit. A magyar radikalizmus, miközben népünk jellegéből többet értett meg s fejezett ki, mint előtte bármely magyar mozgalom, az emberiség számára is komolyabb szót formál. Azt hiszem, nem lehet sovinizmusban elmarasztalni. A magyar szellem ma mégis olyasféle szememben, mint egy nagy költő, aki ma még a vidéki ismeretlenségben él, de áttörő verseit megírta már, s most sértett és lázas öntudattal olvasgatja fővárosi folyóiratokban a zengő, divatos poétákat. Nem hiszem, hogy Európa akármelyik irodalma több jelentős művel állana gyümölcsben, mint a mienk. Igenis, az orosz utódjának érezem, hiába cenzúrázták ezt ki minap egyik tanulmányomból.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Krisztus leigázta a rosszat

A hit Istent minden dolgok eredetének és okának mondja. Isten teremtette a világot, Ő gondolta el és hívta életre mindazt, ami van. Emiatt a rossznak helyes beállítása a meglevő dolgok közé ősidőktől fogva probléma. A hit megtiltja, hogy e problémát a rossznak, mint ősprincípiumnak elfogadásával tegyük el láb alól. Az értelem is tarthatatlannak látja ezt a megoldást. Viszont a világon ténylegesen fennáll a rossz s az ember, ha nem is önként, mégis vagy ösztönösen, vagy öntudatlanul beleütközik. Ha az ember homlokára töviskoszorút fon, szeméből könnyeket sajtol a gonoszság, feltolul ajkán a kérdés: Uram, Te vagy az örökös, a végnélküli jóság, a szeretet, nézd e fájdalmat, e szenvedést. Megengedheted?

    Az ilyen kérdéssel Jézushoz, a „fájdalmak emberéhez” kell lépnünk, hozzá, aki legmélyebben megismerte a szenvedést, s aki a kereszten legyőzte a gonosz hatalmát. Az Úr pedig Szívére mutat és kijelenti, hogy a rossz csak addig lehet kedvetlenségünkre, míg fel nem ismertük, hogyan múlta felül azt győzedelmesen a jó; hogyan szorította a rosszat a világmindenségnek alárendelt tényezőjévé, melynek végeredményében a jót kell szolgálnia és az isteni szeretet és bölcsesség terveinek megvalósításán kell dolgoznia.

    A rossz csak addig lehet kedvetlenségünkre, míg azt tévesen győző hatalomnak nézzük. Ha mint ilyet állítjuk szembe a végtelen jó Istennel, ez megzavar. Jézus Szíve azonban megadja nekünk a legszemléletesebb tanítást arról, hogyan győzi le a jó a rosszat még ott is, ahol a rossz győzedelmeskedni látszik. Jézus Szíve megtanít rá, hogy a fájdalmat, a szenvedést a szeretet szellemében fogadjuk, s a gonoszsággal szeretetet állítsunk szembe. Tanítja az Istenből élő és belőle erőt, örömöt merítő léleknek törhetetlenségét. Tanít kitartás és ellenállást a rossz környezetnek enerváló, romboló befolyásaival szemben. Tanít félretenni minden összetűzést, minden keserűséget, a panaszszót kimondatlanul hagyni, vigasztalást Istennél, a szenteknél, imában keresni.

1940

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf