Radó Antal: Kivándorlók
Tavaly, hogy délnek vitt utam,
Szomorú, őszies időben
Ott kóboroltan egymagam
A genovai kikötőben.
Előttem óriási gályák
Nyomták a tirrhen tenger sírját,
Körültem dolgozó tömeg.
Mely véget nem lelő sorokban,
Nehéz teherrel megrakottan
A hajók alját tölti meg.
Egyszer csak egy csoport felül
Magyar szót hallok. Odaléptem,
És láttam, hogy a földön ül
Egy ember, szűrben és zekében.
Mellette asszony s barna lányka
Bámul merőn az óceánra
Egy rengeteg gőzös felé.
S mindhárman olyan rém-kopottan
És oly halványan ültek ottan,
Hogy elszorult szívem belé.