Prónai Antal: Rákóczi zászlója

Gyászba borult ege a magyar nemzetnek,
Régi ellenei rá rabigát vetnek;
Hol szabadság lakott, fészket német sas rak,
Hej nincs édesatyja a szegény magyarnak!

S mikor már kiapadt a szemből a könny is,
Mikor a hon fia jobb jövőben nem hisz,
Mint égből az áldás, jön vigasztalója:
Háromszínű zászló, Rákóczi zászlója!

Reggeli köd fátylát széjjel tépi a nap,
Aranysugarától ég, hegy, völgy újulnak,
Honfi fájdalomnak van már oszlatója;
Áldott magyar zászló, Rákóczi zászlója!

Aranyos lobogón szűz Mária képe
Hű magyar népére biztatóan néz le.
S a magyar hozzá esd gyermekded hitével,
Imádkozik hozzá ihletett igével:

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Ébresztő

Még megmaradt egy kis darab
A régi magyar hazából;
De véreink sok milliója rab.
Az elszakított testvér és rokon
Felénk kezét epedve nyújtja távol,
Rablóhad ül tort a szent sírokon.

Nem volt soha egünk ily sötét,
Mohács, Világos ily gyászt nem hozott ránk.
Érezzük a halál fojtó ködét.
De nem fojt meg, mert élni akarunk!
Árpád silány, méltatlan népe volnánk,
Ha láncait szét nem törné karunk.

Romokba ezredév munkája dőlt.
A szent romot kezünk építse újra,
Henyén ne lásson senkit ez a föld.
Kalapács, véső, kapa és kasza,
S könyv a mi fegyverünk. S zászlónkra írva
Két szó ragyogjon: Isten és Haza.

Szeressük egymást, mert úgy áld a sors,
Nemzetrontó viszályokra most az ér rá
Ki vak, vagy önző, s aljas, céda, korcs.
Élő hit eddze már a gyermeket,
Tegye szívét lánggá, karját acéllá,
S fölkél a Nap megint a hegy megett!

Weöres Sándor: Az elsüllyedt jelek

A szél eltörli lépteim nyomát.
A sár eltörli lépteim nyomát.
Itt csata volt
és minden fuldokolt,
más nyom eltörli lépteim nyomát.

Te isten-arc,
kell-e mégtöbb kudarc,
a lehetetlen táján mit akarsz?
Őrizni lépteim nyomát.

Prohászka Ottokár: Jézus, a lelkek vendége

    «Lőn pedig, mikor mentek, ő is betért egy faluba és egy Márta nevű asszony befogadá őt házába. S ennek egy Mária nevű nővére vala, ki az Úr lábainál ülvén, hallgatá az ő igéjét.» (Luk. 10 , 38)

    a) A dolgos, a gyakorlati téren érvényesülő Márta fogadja házába Jézust, s vele szemben sem tud mást tenni, mint dolgozni; sürög-forog, soka a dolga. Mária pedig most nem dolgozik, hanem leül az Úr lábaihoz s szívja magába a lelket! Dolgozott s dolgozni fog megint; de most imád, szeret, hevül, élvez; boldog. – Mártában megnyilatkozik az élet ferde egyoldalúsága, mely csak munkát s megint munkát sürget, – mely az erőt, a kitartást tiszteli, de a elsőt, a lélek föléledését, az öntudat mélységét, szépségét, üdeségét, a kedély tisztulását s fölüdülését elhanyagolja. Helytelen dolog; Márta is üljön le, mikor ott a Mester; merüljön el lelkébe; dolgozni ráér majd azután. – Sem erő, sem tehetség, sem termelés, sem munka nem lehet az élet tartalma. Nem ezeken, hanem a törekvés irányán, a formán, melyet belső világom ölt, a következetességen, mellyel a szent, tökéletes elvekhez hű vagyok, múlik minden. – Tehát tartalom, öntudat, hűség, bensőség az élet első követelménye s azt nem szabad elhanyagolnia senkinek, hanem időt s erőt s érdeklődést kell rászentelnie.

    b) «Márta pedig szorgalmaskodik  vala a gyakori szolgálatban, ki megálla és mondá: Uram, nem gondolsz-e vele, hogy nővérem egyedül hagyott engem szolgálni? mondjad azért, hogy segítsen nekem.» Ez a túlzott, egyoldalú munka az embert ingerültté, panaszkodóvá, elégedetlenné, igazságtalanná teszi. A munka iga s teher lesz, mely nyom s nem hivatás és kötelesség, mely boldogít.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Egy templom-alapító álma

Fekete, magas hegyfokon
Az oktalan Szomorúságnak
Tiszteletére
Épülne az én templomom.
Ott összegyűlne az én népem
S nyögve, kacagva
Vörös terítős Szent-Mihály lova
Körül, oltár körül
Szomorúak gyülekezetében
Állnék én, templom-alapító.
Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király:
Az oktalan Szomorúságnak
Szomorú eklézsiája.
Aztán keresztelnék galambok
Csurgó vérével
Kisdedeket.
Esketnék és temetnék halkan,
Minthogyha alvó betegek
Ágyai között járnék.
Ezer árnyék
Suhogna ott,
Akik nem kaptak templomot
S halottak régen,
Mert régi, hajh, régi
Az én oktalan szomorúságú
Fájdalmas hitű népem.
„Ite missa est”,
Elmondanám naponként szebben
És sírnánk mindig,
Többen és jobban,
Keservesebben, keservesebben.

1910

Babits Mihály: Szolgád én nem lehettem…

Szolgád én nem lehettem Uram:
Virágos rétek vártak magasan.
Havas fák fölött csillagsátorok,
uj angyalok és ízesebb borok,
lángban úszó forró alkonyok,
nem foszló-fényű sápadt csillagok.

Szolgád én nem lehettem Uram:
jól tudod: magasan száll a hold -
Minden, mi eddig hangtalan lapult
jöttömre zsoltáros dalra gyult.

Szolgád ó Uram, nem lehettem én...
Méz-izű patakok kínálták habjukat,
bérces fenyvesek hűsítő karjukat,
ringó hajnalok pirosló ajkukat.

Szolgád ó Uram, nem lehettem én...
- Harmatos pólyák közt nyugszik fenn a hold -
csorgó nektárral telt bűvös edény,
mit a hajnal csősze ma elémbe tolt,
hogy ne múljak el, mint szomjazó szegény -
Szolgád ó Uram, nem lehettem én!!!!

1920-as évek eleje [?]

József Attila: Uram!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
Tán már nem is bús fájdalmam lobog,
Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifjú vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,
Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.
Szelíd remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odújába bujjon.

1923. július 28.

Nagy Méda: Mint ruháid gyöngyét…

Nincs szem, melynek tükrébe arcom márthatom,
nincs szív, melynek dobogása együtemű velem,
nincs kéz, melyre bízón fonódhatna kezem,
nincs hely, hová bebocsátást kérhetnék én, a földi asszony,
nincs más hely, mint a Te szíved, Uram!
És én megbúvok benne, mint fészkében a madár,
s míg ragyogásod bejárja a végtelent,
én gyerekszájjal játékot kérek Tőled:
töretlen, tiszta szavaidat add!
hogy ölembe gyűjtve,
mint ruháid gyöngyét,
találjak benne Téged!

1934

Rózsásné Flatt Zsóka: Dicséret, dicsőség, hála…

Köszönöm Néked, Istenem
Smaragd-zöldjét füveknek, fáknak,
Ezer-szín-tarka kacagását
A réteken a vadvirágnak.
Derült kékjét a messzi égnek,
A búzamezők aranylását,
Ezüst szalagját a Dunának
S a távol hegyek kéklő hátát…

Köszönöm Néked, Istenem
Bűvölő dalát a madárnak,
Édes és boldog trillázását
A szívből való kacagásnak.
A rigófüttyöt, gerlebúgást,
Csodás rezgéseit a hangnak;
Hegedűnek, kiáltó szónak
Imára szólító harangnak…

Köszönöm Néked, Istenem
Piros tüzét a kelő napnak.
Köszönöm Néked, Istenem
Bíborfényét az alkonyatnak.
A hold ezüstjét alvó tó tükrén,
A csillagos ég tündöklését,
Két gyermekem fényes szemében,
Minden fények legtisztább fényét…
… És köszönöm a Párom szerelmét.

1934

Ady Endre: Kacag a Föld

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Ha kitelelt, földetlen gazdák,
Gazdagok gazdái, magyarok,
Ekéiket beleakasztják.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,
Nagyúrtól, paptól így tanulta:
Milyen jó bolond is a paraszt,
Új tavaszkor robotol újra.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld:
Ezer úrnak kell a kincs télre
S ezer éve ezért robotol
Sok-sok millió cseléd-féle.

1908

Kisfábián Béla: Ezt megtartani…

Csak ezt lehessen tartani,
az életemből, azt esengem.
Te, így és mindig szeress engem.

Futkosnom kellett, fáztam is,
de rám csapott két nagy, meleg szem,
s még emlékénél is melegszem.

1931

Reményik Sándor: Az eljövendőt várom...

Már ledőlnek a lelkem tornyai,
Miket a hiúság emelt,
És porrá teszek minden cifra házat,
És pusztasággá teszem e kebelt,
Hol főlehajtva bujdos az alázat.
E kongó pusztaságban, végtelen,
Csillagtalan, adventi éjeken
Várom az eljövendőt.

A költőt.
Az egyetlent, az igazit, nagyot,
Akinek én csak szolgája vagyok,
Aki majd tűzzel, lélekkel keresztel
És hódít lanttal, karddal és kereszttel,
Őt várom, őt, az igazit, nagyot,
Mert én fáradt vagyok,
Mert én gyenge vagyok,
S ó, mert nem én vagyok az igazi!

Az én bíborom: ronggyá foszlik el,
Az én aranyam: ónná folyik szét,
Nekem a mennyországom is pokol,
S a szivárványom csupa szürkeség.
Az én muzsikám: "vén cigány" zenéje,
Én érzem: ez a vég.

Az eljövendőt várom.
És egyengetem az ő útjait:
Fogékony, izzó szívekre találjon!
S én majd megnyugszom, ha lábához tettem
Kopott lantom és kopott csatabárdom.

Sík Sándor: Tenni, tenni

Haj be vénes bölcsesség ez,
Ifjú szívem, haj be bús!
Könyves ész ha erre végez,
Sajgó szívnek csak kevés ez,
Ki tövissel koszorús!

Nem születtem eszme-ágyon
Elheverni álmodón:
Tenni, tenni, tenni vágyom!
Élni mért e bús világon,
Hogyha meg nem mozgatom?

Weöres Sándor: Dal

Egy másik világ küldött engem,
hogy milyen volt, már nem tudom,
de tört sejtése visszarémlik
színek nélküli fátyolon.

S ahogy a föld sok látomásán
régi hazám nyit néha rést:
onnan túlról majd visszasejtem
az örömet s a szenvedést.

1944

Nyirő Józseffel erről-arról [LIII. rész]

Pluhár István: Remény és fohász,

Elhangzott a Magyar Rádióban, 1940. szeptember 12-én.

Pluhár István riporter: – Bizonyára azt hiszi a közönség, hogy azok az írók, akik itt a mikrofon előtt vannak most, nagy honoráriumokat élveztek. Bizonyára azt hiszi mindenki, hogy az író pompásan él a művészetéből, mert hiszen meg is érdemelné. Nyirő Józseftől megkérdezem, mi volt eddig itthon a legnagyobb honoráriuma?

Nyirő József: – Legnagyobb honoráriumom? Mikor a Jézusfaragó ember pesti prömierje után hazamentem Székelyudvarhelyre, betértem az egyik étterembe barátaimmal vacsorázni, akkor elém állott az akkor még előttem ismeretlen vasgárdista tanító, aki azzal a váddal illetett, hogy megint bemocskoltam Románia becsületét. Ilyen kérdésre nem volt mit válaszolnom, egyszerűen hátat fordítottam és tovább beszélgettem a barátaimmal. És a következő pillanatban csak az történt, hogy hatalmas ütést éreztem a fejemen, a vér elöntött, a fogam kilódult. Mire magamhoz tértem, letörültem a vért, és tájékozódni próbáltam, hogy mi történt, a barátaimtól tudtam meg, hogy egy bottal orvul főbe ütöttek. Hát ez volt a legszebb honorárium, amit kaptam húsz év óta a pályám alatt.

- Nyirő József székely ember. Ismert a székelység lelkét, ismeri a székelyek minden baját is. Megkérem, mondjon egyet-más a fölszabaduló Székelyföld életéről, viszonyairól, reményeiről, vágyairól, ahogy ő látja.

- Arra külön büszke vagyok, hogy ebben a boldog örömben, ebben a boldog örömben a székely népnek igen-igen nagy része volt! Hiszen tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy Erdélynek ezt a részét is visszakaptuk, és csatlakozhatott az anyaországhoz. A fekvése és az, hogy egy tömegben félmillió ember minden szenvedés között hűen kitartva él ezen a földön, ennek a fizetsége volt az az isteni igazságszolgáltatás, hogy hazakerülhettünk.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Halálra készen lenni

«Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia.» (Luk. 12 , 39.)

a)     Az Úr eljön, de senki sem tudja, mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sújt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. a szentek sem. Xavéri szent Ferenc még halála napján is készült Chinába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítő. Azért minden halálesetnél ez legyen első gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna?

b)     «Rövid» életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a «napok számát» s örök célokra adta. Ítéletemkor fölhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idő; de ki kell azt töltenem belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelő malaszttal; csak ez isten, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. – «Dies mali», a rossz napok, melyekben nincs napsugár, istenszeretet. – Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után «nem lesz idő»; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz.

c)     Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idő ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangtalan a bágyadt a beteg kedély! Még kitűnő gyóntató sem segít mindig. Bellarmin sem segíthetett, mikro azt mondta neki a beteg: nem értek, mit beszélsz? a tíz szűzről szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szüzek, hogy nem gondoskodtak olajról; «nem ismerlek» – volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkőzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált, mint Isten büntetését fogadva meghalni. «Magnum opus.»  

Csanád Béla: Ecce homo

Ne bántsatok!

Az ember áll előttetek,
a töviskoronás,
a lágerek árnyékteste,
a háborúk áldozata,
akinek félkarját elvitte a srapnel,
a megalázott,
akit már egyszer keresztre feszítettek.

Tiszteljétek
apám keserű mosolyát,
aki megjárta a poklot,
Isonzókat és Doberdókat,
s rám hagyta örökül
félelmét és bátorságát.
Még az erdei vadat is
becézgette ő,
együtt imádkozott a lovaival.

Tiszteljétek!

Károlyi Amy: Hit

Bizonyosabb nekem a repülő koffer
mint a fizika tételei
valóságosabb Mária mennybemenetele
mint a nők egyenjogúsága
az én hitem ott végződik
ahol a brosúrák elkezdődnek
az én hitem ott kezdődik
ahol Lázár felkel és jár

Makay Ida: Hitetlen ima

Akit szerettek, s többé nem szeretnek;
Olyan az, mint vak, ki egykor látott,
Örök sötétjén gyötrőn megremeg
a fény emléke. És megkövült átok
lesz minden szépség. Nézd: a küszöbödre
ülök, világtalan. S bár rég nem hiszem,
a csodát várom. Most öld meg örökre
a fény emlékét. Vagy nyisd meg szemem.

Nagy Méda: Jézus szobra előtt

Szeretetem, mint az áradó virágillat fog körül,
néha csak halk, halovány, mint az ibolyáé, alig észrevehető,
máskor diadalmas, sugárzó kiteljesülése a liliom szagának,
s úgy beborít, hogy ámulva szédülsz szobrod kemény talpazatán.
És én ilyenkor alázattal véresre verem a mellem,
mert nem tőlem, Tőled indul ki mind e szeretet,
s rajtam keresztül csak önmagad fénye vetül.

1934

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf