Derzsi Sándor: A kezdet balladája

Dalt penget egy fellázadt óriás angyal,
Dalt, mely a Kezdettől a Végig ér,
Minden sora száz éjjel és száz nappal,
Hárfáján száz húr: száz csillagfüzér.

Rászólt a Földre, egy parányi pontra:
Költő, halld meg dalom és írd meg azt,
És a költőt viharzó mámorokba
Ringatta a megáldott pillanat,

Amíg lelkébe villámlott dörögve
Az óriás angyal éneke ----
S betűket, verssorokat tűzdelt össze,
De gyönge, gyarló volt emberkeze,

Parányi volt a papírja, a tolla
És elenyészők voltak percei.
Ne bántsátok, amért e dalt botolva,
Ügyetlen verseléssel zengeti.

Gellért Sándor: Virraszt az Isten

Esteledik.
Lefekszem.
Magába nyel az álom,
mint holtat a koporsó,
mint koporsót a föld,
földet a világűr.
Alszom.
Virraszt az Isten,
botjára rádűl.

Kövér Erzsébet: Kis versek Istenhez

CSIPKEBOKOR

Ne úgy, mint Mózes Egyiptomnak földjén!
Ne lángbokorban!
Gyönge volnék ilyen találkozásra.
Uram, én téged másra kérlek, másra.
Szemet adj nékem, tiszta két szemet,
Hogy lássalak és felismerjelek.
És sarut oldjak előtted a porban,
És áldjalak és átöleljelek
Virágzó csipkeborokban.

ATYÁM

Tudom, hogy messzi vagy
S mégis mindig közel.
Tudom, te megsegítsz,
Hogy hozzád jussak el.

Tompa Gábor: Hűség vize

megtarthatod-e a legelső este
nyugalmát? amikor befelé fordulsz,
hogy Őreá figyelhess? amit elveszítesz:
visszaszerezhető-e? jöhet-e még este
a reggeli kezdet után? amikor csüggedésre
omlik már az éj? figyelj, rejtett dolgokat
szólok a régi időből*, hallgasd legbelül másod-
percek halk suttogását, szárnycsattogások
borzolják a hűlő arc vizét,, tenyereden parányi
hullámverés: válassz sétákat piramisok helyett,
úgysem tengődhetsz percnyi ezerévet, kezed
pihenjen gyermeked fején, s őrizze őt azoktól,
akik elfelejtkeztek az ő tetteiről, csodáiról*

Alföldi Géza: A Golgotára…

A Golgotára vihar szakadt.
Az ég kárpitja kettéhasadt.
Csillagok hulltak az égről alá,
rengett a föld
a gőgös poroszlók talpa alatt.
Rettegett, ki ítélt,
s az Isten tudta, miért,
bár fia volt,
tűrte, hogy keresztre szegezzék,
s hogy véres kínja kufárok,
áruló júdások
győzelme lehessen…
Így halt meg Krisztus,
ki megszületett Betlehemben.

Az égre nap ragyogott,
tavasz ölelte át a fákat,

Dr. Kerecseny János: Hitvány a fajtám

- Hitvány a fajtám. Silány a népem…
Oh, hányszor lángolt föl dacos képem,
Mikor e szókat nyegle hidegen
Szemembe vágta jött-ment idegen!

De mert igazságra nevelt jó Szülőm,
Bevallom, íme, rögvest eltűröm:
Fajomnak tényleg sok hibája van
És sok is közöttünk a haszontalan.

Elismerem azt is egycsapásra,
Hogy jogos, - a világ rosszalása.
Megnyugtató csak az, csak az nekem,
Egyik nép sem különb, mint Nemzetem!

Győry Dezső: Férfiének Európa romjain

A Nap fölkél, a Nap lenyugszik,
az ember folyvást szül s temet,
s bún zordon törvényeket gyárt,
s a törvény büntetéseket.
Az élet szül, temet, rohan…
s úgy dalol mindezek fölött,
mint réz-antenna a viharban,
mint költő vert csaták mögött,
mint özvegy boldog-szótlanul
második násza fekhelyén,
mint friss motor, ha jól begyúl,
mint én egy új kor reggelén.
Nem gyászra hív a sors: dologra.
Csak újabb sorsintés a gyász.
A világ: élő könyvek-könyve
és lelketrázón magyaráz:
Az élet szül, temet, dalol…
s úgy nő ki újult fokokon,
mint korhadt fán a gomba húsa,
mint zöld kormos romokon,
mint tört tojáshéjból csibék
a táncos napfény dallamán,
mint ércből vas, ha jól kiég,
mint én most új kor hajnalán.

Ratkó József: Egy ágyon, egy kenyéren

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,

egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban,
egyforma szó a szánkban,

torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,

zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.

Szentmihályi Szabó Péter: Kelet-európai indián

Már-már világfi volnék, ki
érthetően rendelhet pezsgőt és osztrigát,
csak egy biccentés, és ki-
hozzák elém a harmadik világ színét-javát,

már-már sejtem, hogyan lehet
a pénzt csinálni, nemcsak keresni,
a szabad világban freewayek és fleamarketek*
között elboldogulni mindössze ennyi:

mutasd fel hitelkártyád, ha van,
de ne felejts orrhangon dünnyögni ám:
eléldegélhetnél itt, bár nem boldogan,
te kelet-európai indián.

* freeway = gyorsforgalmi út (US); fleamarket = bolhapiac, zsibvásár

Szász Péter Domonkos: Hivatás

A keresztény világnézet szerint Isten maga a lét; Ő az, aki önmagától örökkévaló végtelen személyes Valaki. Nem pogány és rabbinikus panteista személytelen törvény, hanem maga a Szeretet. A törvény van az emberért, nem az ember a törvényért. A kereszténység nem élettelen és értelmetlen vak végzetű elv, hanem maga az élet – Krisztus. Mivel a kozmosz nem abszolútum, ezért önmagán túli célja van. Minden kozmikus létező – köztük az ember is – létében függ, kitől létét nyerte: Istentől. Ezért a keresztény számára az élet nem értelmetlen, mert életének hivatása van; értelmes lény. Az Értelmet magát tükrözi vissza, aki teremtette. Ha nem találja meg Őt, létét értelmetlennek találja, hisz önmagában torzó, mint teremtmény. A pogány Krisztus-váró, adventi gondolkodás a létet értelmetlennek találja, az ember tragédiáját énekli meg fájdalmasan. Alkotó melankóliájában keresi Istent az önmagát kivetítő tükörkép, látva részlétét.

Dinyés László: Kereszt

Ha megszületsz
homlokodra rajzolják,
s aztán szemfedő lesz
sírköveden,
lehetsz boldog vagy boldogtalan
életed kíséri el ezen egyszerű jel.
Hihetsz, kétkedhetsz, tagadhatod,
de benne a
kegyetlen világ
kegyelmét kapod,
s aki egykor rajta
kínhalált halt,

Dudás Kálmán: Bizalommal és töredelmesen

Ha zúg, forr, fetreng léha bűnsalakban
a város, ez a kavargó, rossz katlan,
bűnös lelkem az Úr elé viszem,
az alázatom sápatag díszem.

Ha kormot ken a lelkekre az este –
bús kísértetek zsámolyára esve,
szennyes lelkem a házába viszem,
a bűnbánás földoldozó díszem.

Mikor álomba békült már az oltár
s a homály ívet, díszt, szobrot bevont már;
szennyes lelkem tisztulásra tárom,
mindenem e nagy leborulásom.

Mentes Mihály: Bátornak kell látszani

Bátornak kell látszani, hősnek,
Vakmerőnek és eszelősnek.

Szembeszállani bolond babonával,
A sátánnal is magával.

Istenszeretetből máglyát rakni,
Lidérctüzektől meg nem riadni.

Kiáltsanak vészt parti jósok:
Menni egyenest, mint jó hajósok.

Valahol a Torony világít:
Vakegyenest menni odáig!

Be nem csaphat tégedet. Hidd el
Mohó, eszelős, görcsös hittel.

Pakocs Károly: Hajnalcsillag

Állok az ég peremén.
A hajnalt hirdetem én.

Altatom az álmos szemű éjjelt.
Börtönébe kergetem az Árnyat
büntetésül, hogy a vér-szemű vágynak
színes álmot adni merészelt.

Aludni küldök minden csillagot
az óceánba s felköltöm álmából a Napot,
hogy a rideg éjben dermedő világ
szeretetre gyúljon
s lásson minden, ami látni vágy.

Ha felkel a Nap: halkan meghalok.
Ha támad az Éj s feljönnek a testvér-csillagok:
újra kialszom.
Rövid a harcom,
mert célomat gyorsan elérem.

Reményik Sándor: Ahogy lehet

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel -
Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet...

Falu Tamás: Magyar bánat

Szavak, ti drága szép szavak,
A szívembe foglaltalak,
Drága magyar szavak.

Lelkemből rátok lehelek,
Tinéktek fény is a meleg,
A mélyből jött meleg.

Itt betörve a kirakat,
Megbújtok kabátom alatt,
A kabátom alatt.

S míg csiszolgatlak éjjeken,
Lámpámban könnyem égetem,
A könnyem égetem.

                             [Nagyrőce]

Komjáthy Aladár: Szegénység sziklája

Könnyű a gazdag oldalon,
de nehéz a szegénynek,
szegénysoron tündöklenek
az igazi legények.

Könnyű öröm a tisztesség,
ha nem gyötör az éhség,
ha nem borít el, mint a láp,
a csikorgó szegénység.

Szegénynek több az egy gyerek,
mint kilenc a gazdagnak;
pénzből mindég csak keveset,
gyerekből sokat kaptak.

És mégis ők a gazdagok,
a nyomorult szegények,
rájuk néz, bennük nyiladoz
az örök, igaz élet.

Lampért Géza: A vitéz

Nincsen szebb név, nincsen dicsőbb,
Mint a „vitéz” nevezet.
Akit illet: sírjában is
Övezze hű kegyelet!

Édesanya, édesatya,
Hitves, testvér és rokon,
Kinek fájó könnye omlott
Hős katonasírokon;

Kinek szívét megsebezte
Egy golyó vagy kardcsapás,
S reménysége zöld vetését
Megdúlta a zöld kaszás, –

Gyászotok bús éjszakáján
Egy fénysugár ragyog át:
Élnek, kik a honért haltak,
A hős magyar katonák!

Sinka István: Pillangók Imériben

Pányád mellett Imériben
Tizenhárman aratunk itt
S e tizenhárom arató közt
megemlítem kis Kaszait.
Fekete és tatár fajta
s a járom is fekete rajta.

Ő nékem a legkedvesebb,
mert én, aki sovány vagyok
s nyughatatlan: vele nézem,
mily távolik a csillagok.
Mi ketten álmodók vagyunk
s mérhetetlen a bánatunk.

Csobánunkban felforr a víz,
és vérszínű és kín a nappal,
S éjjel, mikor süt már a hold
lehullunk néma panasszal
aludni a torsok közé,
mintha fel se kelnénk többé.

Somló Sári: Ha lehullnak…

Ha lehullnak a rózsák
Melyek ma még oly szépek,
Ha kihűlnek a szívek
Melyek ma lánggal égnek,
Ha sápadnak az ajkak
Melyek gyújtó szavára
Egy diadalmas élet
Mosolyg’ a bús hazára,
S a lázban izzó lélek
A vágyva-vágyott óhaj
Az esdekelt reménység
– Csak visszatérő sóhaj –
Ha már aláhanyatlik
A kardot rántók karja,
S a – vért! – kiáltó bosszút
A síri rög takarja –
Ha enyészetbe fullad
A ma még gyilkos lázkép
S a szívem hűlni érzem,
– Oh, lesz-e addig – másképp?…