Vinnai Ferenc: Üzenet haza

…Isten veled, hadapród ur,                                         
Nehéz utad angyal áldja,                             
Bucsuztatlak, megáldalak,
Veled indul a szívem is
S ezer ember szíve vágya.

Eredj haza, küldenek a
Reménytelen reménykedők,
Bucsut intő szerelemmel
Itt mi küldünk, otthon hívnak
Csillag-néző szent szenvedők.

Vidd el haza köszöntésünk,
S mondd el otthon, hogy élünk még,
 Buval, jajjal, könnyel, bajjal,
A bibliás Jób átkával
Vert meg minket a szörnyű ég.

Hontalanság babiloni
Nehéz gondja ölel körül,
Alattomos álom-körrel
Naponta a könyörtelen
Konok végzet körül kerül.

Sirj, panaszkodj,zokogj, remegj,
Pereld azt, ki ellenségünk,
Szomjunkat és éhségünket,
 Gyötrelmünket vidd el haza
S légy otthon a segítségünk.

Légy a futár, utcsináló;
Szándékodat Isten áldja,
Kíséri a lépteidet
Hontalanok vissza-útján
Ezer ember vágya-álma.

Meséld el, hogy csendes este
Sajgó vérünk ölelni vágy
Üszkös vágyak kínjai közt
Ravatalnál szomorúbb az
Asszonytalan katona-ágy.

Körülöttünk börtönné vált
A tenyérnyi fogoly-világ,
Tövises drót árnyékában
Jaj, nem virul piros rózsa
És nem fakad álom-virág

Mondd el azt is: – Rabkenyéren
Szikkadozunk mélyen fájva,
Úgy busulunk, úgy sápadunk,
Mint gyérülő napsütésben
A vénülő őszi mályva.

Barna bánat hideg árnya
Takargat be csendben minket,
Árnyékokká szelídülünk,
S a vasmarku szomorusàg
Szoritja a szíveinket.

Mondd el otthon, hogy mindnyájan
Mellünk verve kérjük Istent,
Minden angyalt, Krisztus Jézust,
Szikkadt szájjal, jajt hadarva
Kérve kérünk mindent mi szent:

– Rövidítsék napjainkat,
Enyhítsék a kínjainkat,
Csókolgassák szíveinket,
S változtassák szép valóra
Hajnalszínű álmainkat.

Élő-halott itt mindenki.
Nézzük egymást révedezve,
Vad hónapok törtek reánk,
S meghalt bennünk a hit, mese,
Öröm, remény, fény és eszme:

Tüzes seb a testünk-lelkünk,
A rabság már husig éget,
A szöges drót s a tilalom
Árnyékában kívánjuk az
Otthon-ízű jó vidéket.

Panaszold el odahaza:
– Egymást tépjük vádaskodva,
Telve vagyunk setétséggel
S nő a bánat fejünk felett
Felhő módra sokasodva.

Sárral verjük egymást szemközt,
Ellenségek a barátok,
Nő bennünk a vádaskodás,
S elnyel lassan a förtelem,
A fekete magyar àtok.

…Hadapród ur, elküldelek,
Ne hallgasd e bus beszédet,
Amely minket, tudod te is,
Szivgyökérig emésztö vad
Zsarátnokos tüzzel éget.

Eredj futva a zimankós
Határtalan éjszakába,
Szenvedélyes égő aggyal
Rohanj, mint az ámokfutó.
Mint az örült, mint a kába,

S felejtsd el azt, amit mondtam.
…Odahaza ne mondj te mást,
Csak egy édes adjonistent,
Csak ragyogó, szívvidító,
Simogató vigasztalást.

Mondd azt otthon a könnyező
Bánat-arcu kis családnak,
Készülődik a vőlegény,
Nincsen baja a testvérnek,
A fiunak, jó apának.

Biztasd őket, készülődünk
Árva szívvel teutánad,
Csomagoljuk kis batyunkat,
Hazavisz az anyánk könnye,
Asszony-sóhaj, testvér-bánat.

Mondd el otthon, hadapród úr:
Velünk az Ur, segít az ég,
Öreg bátyánk, indulj,eredj
S csak annyit mondj – élünk, élünk
…Odahaza ez is elég.

Ajánlom ezt a verset Tasnádi Aladár hdp. örm. urnak,
kedves „Zahlmeister”-ünknek, aki a Bocholt-i
hadifogolytáborból megszökve, magával vitte leveleinket
 és zlj-unk teljes névsorát azzal,
hogy hozzátartozóinkat hogylétünkről értesíti.