Reményik Sándor: Hymnus

Állok és leeresztem fáradt lantom,
Sok vékony gyermekhang: szférák dala
Oly messziről, olyan nem földi hangon
Énekel… Ez itt egy iskola.

Zárt ablakok… Meszelt fehér falak,
Állok és egész valóm remeg,
Nem hallgattam e dalt ily álmatag,
Ha énekelték zúgó tömegek.

E dalra port hintett a hétköznap
És ünneplőjét sár fecskendte végig,
Hozzá nyúlt minden hamis hitű pap,
De lelke szűz maradt, s most száll az égig.

Mennék. A szívem úgy vibrál, remeg –
És mégis, mint egy kőszent állok itten,
Belülről zeng a dal: »Isten álld meg!«
S én gondolom: Ó, hogy megvert az Isten!

                                             1918. dec. 18.