Volly István: Mérai »szép farsangolók«

A csapat fele legényruhába, másik fele leányruhába öltözik. Ha leányok s legények vegyesen vannak, akkor felcserélik az öltözetet.

A legényöltözet bokrétás, szalagos pörgekalap, ing, bőralsó, bőrből való hímzett mellrevaló, sarkantyús csizma. Az arcot fehér zsebkendő takarja. A leány öltözete gyöngyös kalotaszegi párta [üveggyöngyökkel], „vállfűzős” kivarrott ing, zöld muszuly [szoknya] jellegzetesen felhajtva az övig, piros bélése kivillog, kötő, kis mellény és piros csizma. Nyakán gyöngy, pirosbojtos kötőszalaggal. Párosan érkeznek. Az első pár a menyasszony, párta helyett fehér fátyollal, párja a vőlegény, a vőlegénybokrétával. A többi pár a nyoszolyók. Legvégül egy öregasszonynak öltözött szereplő halad, a nyoszolyóasszony. Letakart kosarat tart félkarján. Ebbe gyűjti az ajándékot.

Kék az ibolya,
Kék a virága.
Kék az én babám.
Szeme világa,
Ha felnézek a szemébe
Sír a lelkem örömébe.

Bekérő [előremegy és köszön]: Adjon Isten jó estét! Beengednek-e kendtek egy szép ifjú párt?

[A szokásos felelet: Szívesen látjuk!]

Mint a lakodalmas menet, úgy lépnek be a nézők elé. Nótáznak és nyomban táncolnak.

A nótát ismételgetik. Néhány néző is segíti a dalt, hogy ki ne fulladjanak a táncosok énekben és táncban egyszerre. Táncszavak röpködnek:

 Kicsi nékem ez a ház,
Kirúgom az oldalát!

Járj előttem lábujjhegyen,
Úgy viszlek át túl a hegyen.

A „lakodalom” tetőpontján belép a Halál.

A Halál két lepedővel takart, mesterségesen magasított alak. Két karját felnyújtja. Lepedővel betakart kézfejei adják a Halál fejét. Rákötnek egy fekete kendőt, ebből úgy világít elő a lepedő fehérje, mint a fehér arc. A szemet, szájat és orrot is rá lehet rajzolni. A lelógó lepedő hasítékán át kilát a szereplő. A második lepedő a Halál derekán övezi, s csak a lábujjak látszanak ki alóla. A felnyújtott kezeket jobbra-balra, előre-hátra kell hajtani, s a Halál már hajlong is kísértetiesen. Körbenjár a táncosok körül.

„Ujujuj” – kiáltásokkal a „lakodalmasok” szétrebbennek, távoznak.

Nyoszolyóasszony marad utoljára, elköszön, megköszöni a szíves vendéglátást néhány tréfás szóval ajándékot kér az ifjú párnak.

Méra, Kolozs megye, Kalotaszeg, 1938. Simon András gazdász gyűjtése. A fonóban jelentkeznek e „lakodalmasok”. Örömre és bánatra, az életre és halálra egyszerre emlékeztetnek, s népünknek ez régi, hagyományos, farsangi szokása.

Megjegyzés: A népviselet ruhadarabok megszerzése falun ne okozzon gondot! Játszunk a saját falunk népviseletében. Jó mozgású, tó táncú szereplők viszik sikerre e népi jeleneteket.