vitéz Somogyvári Gyula: Éjféli lázak

Egy bús parázs-szem még reám hunyorgat,
éjfélre jár. A kandalló hideg…

Most valahol egy régi temetőben
korhadó fejfa roppan s megreped.

Valahol mostan a baglyok huhognak.
– Zsibbaszt a csönd, rossz lázak meggyötörnek,
a vérem lobhán akadozva fut
s hallom: valahol birkóznak a lánccal
lihegve, sírva kis magyar fiúk…

Doberdón most a sírok felszakadnak,
sziklát görget egy zörgő, sárga kéz,
gurul a kő és billegve kilép
a föld alól egy szürke csont-vitéz.
Horpadt sisakban repedt koponya,
rongyos köpeny a rozzant vállakon,
kezében szétlőtt, rozsdás, régi puska
és rajta csorba, összetört szurony.
Éjfélidőben, bagolyhuhogáskor
a csont-vitéz Tirol felé kiált:
„Hahó… hahó! Őrség ott fenn a Grappán!
Ébredjetek! Az óra már lejárt.
Hahó, hahó! Erdélyben jár a farkas,
halljátok-e? Erdélybe hív az út,
hahó, hahó! Gyilkosok fojtogatják
a fehérportás sok magyar falut!”
S éjfélidőben, bagolyhuhogáskor,
lehengeríti a követ magáról
s fegyverbe lép az őrség fenn a Grappán.
Cihelődnek a megdermedt vitézek
– csillan a hold a katonák sisakján –
de ezek itt már mind nyugatra néznek.
És száll tovább az éjféli kiáltás,
borzongatón, kísértetes sötétben:
„Hahó… hahó! Ott Flandria szögében
s Verdun alatt virrasztó magyarok!
Hahó, hahó, ébredjetek sertényen:
a Balkán szennye Szegedig csapott!”

És Flandriában, fagyos csatornák mellett
s Verdun alatt a holtak ébredeznek.
Csont-vállra lendül a rongyos hátizsák
s keletre száll a riadó tovább:
„Hahó, hahó! Ébredj varsói őrség!
Hahó, hajó! Izent és hív a rög.
Kassát, Pozsonyt durván kerékbe törték
s dögmadár víjjog a Tátra fölött…”
S lengyel mezőkön, süppedt sír alatt
felébreszti a régi holtakat
a riadó. És egyre száll tovább…

Oláh síkságon csontváz-katonák
rázzák magukról a nehéz göröngyöt
s hol egykor lábuk diadallal döngött,
most nyikorogva zökken rendbe sorba
és megindulnak századokba folyva.
És száll a hahó az Avala hegyére
és száll a hahó az Adria vizére
s köröskörül, hol földet ér az ég
az alvó tábor mind fegyverbe lép
és a holdfényben maradnak a lábak…
Síri vezényszó rándítja őket,
a szenteket, a szenvedőket,
hűséges, drága, magyar katonákat.
– Majd összefolynak, hosszú oszlopokba,
jönnek nagynémán, búsan, tántorogva,
innen is… onnan is… minden irányból…
mozog a föld a tenger katonától…
erdőn, mezőn, dombon és lankán,
fönn a csúcson s a völgyekbe’ lent,
billegve ballag a határ felé:
– szerelmes Isten! – száz csont-regiment…
Jönnek… átlépnek a magyar határon…
de most hirtelen a kakas rikolt
s eltűnnek mind… nyom nélkül, zajtalan…

– Hát nincs, hát nincs – csak éjszakája van
az élő és a halott magyarnak…?

Az ablakon besüt a sárga hold,
– valahol nyögnek a magyar faluk,
valahol most egy fejfa megrepedt…

S a bús parázs-szem végképp kialudt…

1919. november

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf