Krüzselyi Erzsébet: Fogoly testvéreink
Jönnek, mint szomorú, fáradt téli árnyak,
Messze idegenből hazaszálló vágyak
Sötét holló szárnya…
Fogoly véreinknek szenvedő lelkéből
Elhagyott hazájuk, kedvesük felé tör
Ezer síró álma…
Hányuk szava esd föl vigaszért az égre?
Hánynak borít könnyes fátylat a szemére
A lefojtott bánat?
Zord orosz mezőkön hánynak sírját ássák,
Mielőtt megérnék boldog kondulását
Béke harangjának?…
Oh, kérjük az Istent, hogy a sok bűn, gyászon
Vezesse át lelkünk – és nagyon vigyázzon
Árva fiainkra!
Hiszen itthon úgy is oly szükség lesz rájuk!
Hiszen úgy is, úgy is annyiokat várjuk
Mindhiába vissza!…