Juhász Gyula: Balassi

Bort ide kocsmáros, tokajit, pirosat,
Csatlósom, apródom, itasd meg a lovat!
Habos a zablája, zilált a sörénye,
Patkója csillagot rúgott három éjbe. –
Magam is, magam is halott fáradt vagyok,
Bort a vitéznek, a lónak meg zabot.

Temesi bánságból szaladtam idáig,
Nagy az út Temestől az egri hóstátig!
Nem nagy út, nincs is út, tartson örökétig,
Mint az én szívemé a rózsám szívéig.

Mostan három éjjel, mostan három napon,
Tenger nagy bánatom borral itatgatom:
Piros borral, mert a bánatom fekete,
Korcsmárosné lánya, ülj mellém, ülj ide!

Ki vagyok, mi vagyok? A nagy Isten tudja!
Szaladó csillagnak veszendő az útja –
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
Szerelmes rabságból talán kitalálok!

Virágos szavakat szomorún daloltam,
Virágos mezőket vérrel harmatoztam,
De minden csatáknak nincsen oly kudarca,
Mint fene szerelem reménytelen harca.

Bort ide kocsmáros, tokajit, pirosat,
Csatlósom, apródom, itasd meg a lovat!
Azután nem bánom, hadd vesszen a világ,
Meghalok én érted, szép violavirág!