Hangay Sándor: Ébredjetek

Ébredjetek! a gyermekálmok szólnak,
A bölcsődal, a régi s új sírok.
Zengő szavával égi zivatarnak
Ó mért, hogy nem bírok?
Minden, mire csak egy szót tud a nyelvünk:
A Haza, – sírva esd és könyörög,
Ne adjátok el csúful megtagadva
A véráztatta ősi szent rögöt,
A hazai rögöt!

Szívetek mélyén kell, hogy éljenek még
Ifjú ábrándok és a tiszta hit.
Ássátok fel a régi énetek, majd
Az újra megtanít.
Hogy bízzatok, mert mindennél erősebb,
Poklot ledönt a hazaszeretet
S hogy tudjátok, ha mindent megtagadtok,
De azt az egyet soha nem lehet.
Ezt soha nem lehet.

Ha nem hallgattok rá, lesztek kicsúfolt
S népek sorában utolsó cseléd,
Kit megvetnek, kit felrúgnak a jobbak:
Lesztek világszemét.
Mert nincs hely számára annak többé,
Aki nem ismert nemzetet, hazát.
Ki nem hallgatta meg veszélybe sodrott
Szülő anyjának sikoltó szavát.
Könnyes, hívó szavát.

Budapest, 1918. november hava