Farkas Imre: Egy könnycsepp a nagy háborúból

Graf Willy emlékezetének

Kedves barátom, az Isten veled!
Megszorítom még egyszer gondolatban
Azt a hűséges, tiszta kezedet.
Élted delén, nem borús alkonyatban
Tűntél el. Kísér könny és szeretet, –
Legjobb barátom, az Isten veled.

Marasztalt volna az anyai csók.
Esengett hozzád esdő szerelem.
Suttogó szavak, könnyek, csillogók.
Megannyi féltés, ború, sejtelem –
Nem használt semmi! Már mentél előre,
Vérrózsák közé, a halál-mezőre.

Frakkos alakod, napbarnult profilod
Élesen tűnik emlékembe most.
Hogy szeretted a rózsát, ha kinyílott
A hervadót is, és a bánatost,
A lányt, a dalt és mindent, ami szép –
Haló porodban áldjon meg az ég!

Hogy szeretted a vidám muzsikát,
A magyar nótát, szilajat, merengőt
Éjszak dalát, min bánat rezeg át
S a vígütemű bécsi dalkeringőt –
Milyen hangos volt, dévaj volt a kedvünk
Egymás előtt is könnyet rejtegettünk.

Hány színes éjet töltöttünk el együtt
Oh, hányszor csendült össze pohár.
Hány asszony volt, akit elemlegettünk,
Imádva egyet, aki csapodár.
Őszinte szó, megértés, hajnal-tájon –
Óh, Isten veled, kedves, jó barátom!

Van-é új versed, Imre? Szinte hallom
Szerető szóval, amint kérdezed.
Ez a legújabb! Meghallod-é vajon?
Elér hozzád e síró izenet?
– Nem szeretted a férfi-könnyeket,
Búcsúzzunk hát gyorsan! Isten veled –