Kárpáti Aurél: Magyar lovas éneke a Visztulánál

Régi utam váltom, új utamat áldom,
Csákóm rozmaringját seholsem találom.
Csákóm rozmaringját most mással cserélem,
Akit búval szakasztottam:
Mostan veszem véren.

Idegen rónát ver lovamnak patkója,
Napjaim futását víg jövendő rója.
Cserge sátoromat új földön állítom,
Vérem hunyó vén parazsát
Magam tűzre szítom.

Mindig nyugat felé… sohase jön hajnal –
Most már szembe a felkelő nappal,
Lovam őszi ködből tavaszba ugratom,
Télnek hava temesse bé
Tavalyi bánatom.