Imrek Sámuel: Ének
Búcsú a hadbavonuló harangtól
Dallam: Isten felséges adománya…
A drága Haza szózatára
Útra készen állasz immár,
Elmégy most te is oltalmára,
Oda, ahol a halál jár,
Hol sújt a vész nagy harangja,
Templomunknak kis harangja.
Imára szólott eddig hangod,
Bút temetve, reményt keltve,
És szelíd szavad írként hatott
Mindenkoron szíveinkre.
Elmégy mostan, itt hagysz minket,
Veled viszed reményinket.
Nem halljuk többet szép zengésed,
Imára már nem hí szavad,
Ámde mint ágyú szól dörgésed,
Míg a magyar nem lesz szabad,
Háborútól ment a világ,
S nem nyílik a béke-virág!
Menj, kis harangunk, hí a Haza,
A harcban is béke veled!
Lesz a magyarnak még tavasza,
Feledjük majd a sebeket!
Menj, dörögjön ott érctorkod!
Sújtsd az ellent, mely ránk rontott!
S a béke, amit itt hirdettél,
Közelebb jön majd csak hozzánk,
Elmúlik végre a zordon tél
S szép kikelet mosolyog ránk…
- Menj, kis harang, Isten veled!
Láss majd újra magyar eget!
Baja, 1916. augusztus 5.