Andrejkovics Endre kispap, honvédtüzér százados

Mi piroslik ott a síkon távolban?
Magyar tüzér piros vére a hóban.
Sok h a lá lt szórt az ellenség sorára.
Hej ! de végre egy golyó őt találta.

                                                /Népdal/

Születelt Krompahon, Szepes vármegyében, 1824-ben. Felsőbb iskoláit Bártfán, Eperjesen és Kassán végezte kitűnő eredménnyel. A szabadságharc idejében Ungváron mint külső hallgató [extranevis] hallgatta a teológiai tanfolyamot. Az 1848-ik év június havában Andrejkovics mint III. éves kispap első volt, ki eltelve hazafias lelkesedéssel, önként beállott a szabadságharcosok közé s Győrnél vett először részt ütközetben, mely alkalommal báró Vécsey elesett s csapataink Budapestig hátráltak; 3 ezekkel 1848. december 31-én Andrejkovics is a fővárosból Debrecenbe vonult. A vitéz osztrák sereg kevés lévén a „forradalom” elfojtására, a melléktartományokban levő osztrák hadseregeket is az országba rendelték. Híre terjedi, hogy az osztrák hadak Galíciából báró Barkó vezetése alatt északkeleti irányban betörtek az országba és Munkács felé tartanak. — A hír valónak bizonyulván, Munkács vezérei jónak látták a várat a körülményekhez képest jól megerősíteni. Ung vármegye látván a közelgő veszélyt, visszahívta a maga tüzéreit Budapestről, a hová azokat gyors kiképzés végett küldötte, s egyenesen Munkács várába menesztette azokat. Így került Andrejkovics Endre Munkácsra. — A vár védelme Mezősy Pál várparancsnokra volt bízva. Az osztrák hadsereg báró Barkó vezetése alatt 1849-ben Alsó-Vereckénél tört be s akart tovább nyomulni, segélyt nyújtandó a vert osztrák hadaknak. Hogy ez előnyomulás és Munkács bevétele oly könnyen nem ment, mint azt talán báró Barkó számította, az tisztán a felső vidéki magyar érzelmű orosz népnek és Andrejkovics paphonvédnek az érdeme. Bereg vármegyében Szent-Miklóstól Podhering- felé a Latorca mindinkább szűkölő völgyben folyik, mely völgynek alsó nyilasát a folyó egészen elzárja, ilyenkor a v í z sekély, akkor az elzárás nem képez stratégiai akadályt, átgázolható még a gyalogosok által is; de ha a folyó megárad, akkor elzárja a völgynyílást és nevezetes stratégiai akadályt képez, ha a híd az ellenség kezében van, vagy éppen leromboltatott. Báró Barkó Vereckétől már hét mértföldnyire, vagyis ezen hídig jött, de itt megkellett állnia, mivel a Latorca megvolt áradva s az átvezető híd leégetve; azonkívül egy hős kis csapat fogadta vitézül. — A podheringi híd fölött meredek, de nem magas, a Szarkahegy emelkedik. E hegyről négy kis ágyúval verte viasza az 5-6 ezerből álló osztrák hadsereget 18— 20 nemzetőr Andrejkovics paphonvéd vezérlete alatt.
A hősi tett így történt:
Mezősy várparancsnok bizton értesülvén az ellenség közeledtéről és bizton tudván azt is, ha az ellenség a podheringi hídon át jő, akkor a várat bevenni nem lesz nehéz dolog, csakhogy a híd megvédéséhez elszánt és kitűnő hadfiak kellenek.Összegyűjtvén tehát katonáit, felszólította őket, hogy kik vállalkoznak arra, hogy ágyukkal fölszerelve, a podheringi hid fölött uralgó Szarka-hegyre menjenek s onnan, mint előőrscsapat védjék a várat, , illetve tartsák föl az ellenséget? Félelem szállottá meg a harcosokat, rettegett mindenki a nagyszámú ellentől s a feladat veszélyéitől, csak Andrejkovic-nak duzzadt keble a honvágytól. Andrejkovics és még egy Munkács-egyházmegyei növendék paphonvéd, Lángfy László a legnagyobb elszántsággal vállalkoztak, kitéve magukat a biztos veszélynek, halálnak  kitenni. Andrejkovics és Lángfyval mintegy1 8 - 2 0 közlegényt menesztett föl a hegyre a vár parancsnoka, aki még 4 ágyúval is ellátta a hős kisded csapatot. De ezek nem valami modern csataszörnyek, mint az osztrákoké, hanem afféle Rákóczy korabeli vaságyuk és a kezelő tüzérek sem voltak begyakorolt pattantyúsok, hanem csak néhány nemzetőr, parancsnokuk pedig egy kispap. A négy kis ágyú még azok közül való volt, melyekkel Zrínyi Ilona védelmezte Munkács várát. Abból az időből maradt Munkács várában és 1849-ben csak végső szükségből vették elő, mivel más ágyú éppenséggel nem volt. Az ágyuknak a begyre való szállítása nagy akadályokba ütközött, mivel a lovak a meredek utón nem bírták azokat felvonni, de meg a legénység is annyira ki volt éhezve, hogy az ágyú vonatásnál vajmi keveset segíthetett. A hős kis csapat vezére, Andrejkovics, látván, hogy lovakkal nem boldogulhat, 10— 10 ökörrel húzatta fel az ágyukat a Szarkahegyre. O maga 2 hat fontos várbeli vaságyúval a hegy tetején, ennek aljában pedig Símig tűzmester 2 három fontossal foglaltak helyet. Andrejkovics, nehogy észrevetessék az ellentől, bokrok közé helyezte el ágyúit; Simignek pedig meghagyta, hogy addig ne lőjön, míg ő ezt jónak nem látja. Az osztrák hadtest — mintegy 5— 6 ezer ember— reggel 7 — 8 óra közt tűnt föl a láthatáron. Símig, a kiadott parancs ellenére, az előőrsökül küldött dragonyosokat ágyútűzzel fogadta. Az osztrákok erre egy ágyút toltak előre s lövettek a hegyre, mert észrevették, hogy ott is van ágyú; de már ekkor Andrejkovics se maradt tétlen, hanem egy jól irányzott lövéssel az osztrákok ágyúját teljesen harcképtelenné tette ; erre az osztrákok három ágyút állítottak csatasorba ; de a hős paphonvéd a második lövéssel ismét egy osztrák ágyút tett hasznavehetetlenné. E nem remélt fogadtatás s még kevésbé várt veszteség dühössé telte az osztrákokat, kik ekkor az egész hadtestet megindították és folytonos ágyút tüzeléssel közeledtek a podheríngi hid felé. De Andrejkovics kemény ágyútűzzel fogadta a közeledő osztrákokat, kiknek soraiban jól menesztett golyói iszonyú pusztítást vittek véghez. Az ütközet hevesen folyt, az ágyútüzelések egymást váltották s Andrejkovics egy jól irányított lövéssel leterítette gr. Bubna osztrák tábornokot, mi nem kevéssé zavarta meg az osztrákokat. Gr. Bubnát Vereckén temették el. E csúf kudarc és a tábornok eleste elkeserítette a vitézlő osztrákokat s a harcot végelkeseredéssel folytatták a maroknyi nép ellen ; de Andrejkovics ott. állt az ő kis ágyúi mellett, s egy újabb szerencsés lövéssel leterítette az osztrákok első vezérét, báró Barkót is. A golyó br. Barkó nyerge alatt elsurranva, a ló hátgerincét magával ragadta. — Erre iszonytató zavar támadt az osztrák seregben; a tisztek rohannak a lövéstől elszédült báró Barkóhoz, mert hamarjában azt hitték, hogy szörnyet halt; a tiszti kar s vele együtt a legénység eszeveszetten áll; nem tudták, mi tevők legyenek? előre hatolni nem bírnak, hátrálni szégyenlenek. Ha ekkor Andrejkovics az összeverődött tisztekre irányit még egy lövést, azokat teljesen tönkre silányítja. — A hős papvezér talán már megelégelte dicsőségét, vagy talán fogytán voltak löszerei, ki tudja? Az osztrákok látván, hogy minden erőlködésük hasztalan s megsokallván a nagy vesztességet, futásban kerestek menedéket. Ha ekkor Pribék Miklós csapatával Turja-Bisztrán útját állja a teljesen megvert és megfutamodott osztrákoknak, őket könnyen vagy teljesen leveri, vagy elfogja. A hős kis csapat bátor vezérével — egy ember veszteség nélkül - nagy diadallal vonult be Munkács várába, melyet oly dicsőn megmentett a túlnyomó ellenségtől. A nép nagy lelkesedéssel fogadta a megérkező hős papvezért s elnevezte a „Munkácsi hős” -nek, amit méltán meg is érdemelt; vitézsége és szakképzettsége által ütegparancsnokságig emelkedett. A világosi fegyverletétel után ő is kénytelen vala bujdosni, hogy az osztrákok bosszújától megmeneküljön Ung vármegye Szobráncz vidéki hegyeiben mintegy két hétig rejtőzködött, hogy a nyomában járó üldözőket, tévútra vezesse. Azonban bármennyire is titkolta kilétét, végre őt is kézre kerítették az osztrákok és Kassára hurcolták, hol minden áron be akarták vele ismertetni azt, vajon Popovics Bazil munkácsi püspök küldte-e őket a harcba? S vájjon ő lőtte-e le gr. Bubna altábornokot. Andrejkovics azonban oly ügyesen védte magát, hogy sikerült a felőle táplált gyanút eloszlatnia s ennek alapján a büntetés alól kimenekülne. A veszély elmúltával a mérnöki pályára lépett s mint kitűnő mérnök működött hosszú éveken át a Sztáray és a Hadik grófok szolgálatában. Kiváló szakképzettsége előtt mindenki meghajolt. Pankovics István munkácsi görögkatolikus püspök egyszer meghívta, menne el egy Máramaros megyei faluba a lakosságnak a földmérések eszközlésével történt jogsérelmeit orvosolni. A község értesülvén a jeles mérnök érkezésről, lelkesen fogadta Andrejkovicsot. A falu határában nagy küldöttség várta, Andrejkovics leszállott a kocsiról s gyalog ment a váró küldöttség elé, melynek szónoka Lángfy László, a kerület járási főszolgabírója volt.  A két bajtárs, a két szabadsághős egymás nyakába borulva, mint gyermekek sírtak. Lángfy felelevenítette a szabadságharcban együtt töltött időt s a többi közt azt a jelenetet is, amikor Andrejkovics öt a Szarkahegyen azért, mivel az ellenség közeledtére félni mert, irgalmatlanul elkardlapozta. — Kedves barátom. — monda Lángfy — még most is érzem a kard nyomát; de azért örülök, hogy tégedet még egyszer láthatlak. Andrejkovics egész komolyan felet: — Felénk katonákban kardlappal szokták a bátorság tüzét föléleszteni.-
Andrejkovics Endre Ungváron élt elhunytáig nyugalomban.